Détár Enikőtől ezért vált meg 7 év után az RTL Klub: "Fogalmazhatunk úgy is, hogy kirúgtak"
Détár Enikő nem titkolja már, annak idején nem ő döntött úgy, hogy felhagy a műsorvezetéssel.
Détár Enikőt a többség színésznőként ismeri, de éveken át műsorvezetőként is dolgozott. 2003 márciusától ő vezette az RTL Klubon a Találkozások című magazinműsort, majd a Reflektor című sztármagazin arca lett.
2011-ben azonban a tévécsatorna váratlanul lecserélte, közleményben tudatták, közös megegyezéssel elválnak útjaik. Akkor D. Tóth András került a helyére, illetve 2011 és 2013 között a Reflektort Mádai Vivien vezette.
Détár Enikő és az RTL Klub
Détár Enikő akkoriban profiként kezelte a helyzetet, semmi nem utalt arra, hogy valamiféle konfliktus, probléma lenne a háttérben. Még nyilatkozott is, örült, hogy annyi éven át a csatornánál dolgozhatott.
- Amikor több száz adással ezelőtt a csatorna megkeresett, hogy vezessem a sztármagazint, sohasem gondoltam volna, hogy ez a fantasztikus munka ennyi éven át fog tartani, hogy ennyire a mindennapjaim része lesz - mondta akkor.
A színésznő most, 11 évvel később a Hot! magazinnak árulta el, mi történt a kulisszák mögött.
- Fogalmazhatunk úgy is, hogy kirúgtak. Nem haragszom senkire, arra gondolok, hogy ez is megvolt nekem. Másfél éves volt Zsebi, amikor István Danival felváltva szerepeltünk a képernyőn. Nagyon kevés ember kapott annyit az élettől, mint én. Szeretem az életemet! Dolgoztam színházakban és kereskedelmi csatornáknál is. Amire nagyon büszke vagyok: Patrick Dempsey-vel játszhattam együtt filmen, a Bűn és bűnhődésben én voltam Jelizaveta - mesélte a hetilapnak.
Détár Enikő fájdalmas válásáról is beszélt, Rékasi Károlytól, gyermekei apjától 29 együtt töltött év után, 2013-ban vált el. Ez az időszak érthető módon nagyon fájdalmas volt a számára, de viszonylag hamar rátalált egy új szerelem.
- Akkoriban nagyon nehéz volt, de a gyerekeink összekötnek minket. És nagyon hamar egymásra találtunk a párommal, Péterrel. Fiatalabb nálam, civil, angoltanár. Jót tett ez a kapcsolat mindkettőnknek, jól megvagyunk. Már nyolc éve - árulta el Détár Enikő.
Détár Enikő és Rékasi Károly fia
Détár Enikő és Rékasi Károly 1984-től 2013-ig tartó házasságából két gyermek született: Eszter 1989-ben, Zsigmond 2001-ben látta meg a napvilágot.
Détár Enikő és Rékasi Károly ritkán látott fia: a 20 éves Zsigmondból helyes pasi lett
Détár Enikő és Rékasi Károly fia színészcsaládba született, de egy teljesen más utat választott.
ElolvasomTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Magyarország