Hámori Ildikó 73 évesen is aktív - Golden Globe-díjra is esélyes az új filmje

Hámori Ildikó Pilátus című filmjét november elsején mutatja be a Duna TV.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hámori Ildikó 13 évesen már tévéfilmben játszott, 1960-tól a Magyar Televízió gyermekszereplője lett. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, kilenc évvel később, 33 évesen pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2014-ben munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. 

Láthattuk a Princ, a katona, a Rózsa Sándor vagy a Nyolc évszak című sorozatokban, a Hatholdas rózsakert vagy a Kojak Budapesten című filmekben. A hangja is sokaknak ismerős lehet, a Csengetett, Mylord?-ban Ivyt (Su Pollard), A királynőben a II. Erzsébet királynő alakító Helen Mirrent szinkronizálta.

Hámori Ildikó a Pilátus főszereplője

A 73 éves színésznő 1971 és 1980 között a Thália Színház, 1983-tól a Nemzeti Színház, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Szerepelt a 2018-ban bemutatott X – A rendszerből törölve című filmben, és főszereplője a Pilátus című filmnek, ami 2021-ben Golden Globe-díjra is esélyes.

hamori-ildiko-batch
Fotó: Hartung Dávid

Dombrovszky Linda rendező alkotását november 1-jén, vasárnap 21:20-tól a magyar közönség is láthatja a Duna TV műsorán. A filmnek szeptemberben amerikai forgalmazója is lett, így a televíziós bemutatót követően nagyobb nyilvánosságot is elérhet.

Bár Szabó Magda regényadaptációja televíziós filmnek készült, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a legjobb külföldi filmek közé választotta (Foreign Language Film Series 2021), így a legjobb külföldi film kategóriájában esélyes a februári Golden Globe-nominációra.

A történet szerint az idős vidéki asszony, Anna (Hámori Ildikó) megözvegyül. Lánya, a városban orvosként dolgozó Iza (Györgyi Anna) úgy gondolja, az lesz a legjobb, ha magához veszi az édesanyját. A saját közegéből kiszakított Anna és a nagyvárosi életet élő Iza kapcsolata azonban sehogyan nem működik, és Anna lassacskán elsorvad ebben az őszinte szeretetet nélkülöző együttélésben... mert Iza mindent megad édesanyjának, egyet kivéve, amire a legnagyobb szüksége volna: önmagát.

hamori-ildiko-gyorgyi-anna
Fotó: Hartung Dávid

A Pilátus január óta járja a világot. A Milánói Filmdíjon (MIFF Awards) a legjobb film mellett négy kategóriában is díjazták, majd a Los Angeles-i South East European Filmfesztiválon nyert elismerést. Magyarországon a Hétdomb Filmfesztiválon a legjobb nagyjátékfilm díját hozta el. Hámori Ildikó Milánóban és a Porto Femme Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznő díját.

A mi kis falunk Joli nénije fiatalon

Az 1940. október 12-én született Tímár Éva több játék- és tévéfilmben, sorozatban is szerepelt, de sokan A mi kis falunk Joli nénijeként ismerik. Egy minden lében kanál, ősz hajú nénit alakít, de fiatal színésznőként szépségével is lenyűgözte a rendezőket és a színészeket is, akik közül több nagy szerelme is volt. 

Ma 80 éves A mi kis falunk Joli nénije - Ilyen gyönyörű volt fiatal színésznőként Tímár Éva

Tímár Éva színésznőnek mind a négy nagy szerelme ismert férfi volt.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük