Hajdú Péter párjának így gömbölyödik a babapocakja: Eszter gyönyörű kismama
Hajdú Péter menyasszonyáról káprázatos fotók készültek.
Hajdú Péter még augusztusban erősítette meg, igaz a hír, miszerint kedvese első közös gyermekükkel várandós.
A 26 esztendős szépséggel, akit tavaly szeptemberben el is jegyzett, a munka hozta össze 2019-ben. Eszter szerkesztőként olyan produkciókban működött közre, mint az X-Faktor vagy az RTL Klub Reggeli, ma pedig a Life TV-n futó Ébredj velünk! és az Activity című műsorok főszerkesztőjeként dolgozik.
Hajdú Péter párja gyönyörű kismama
Mivel már jócskán túl vannak az első kritikus időszakon, Hajdú Péter büszkén számol be a követőinek a babavárás boldog pillanatairól. Például azt is szívesen megmutatta, kedvese milyen gyönyörű kismama. Eszterről káprázatos fotók készültek.
Egy kicsit sem meglepő, hogy valóságos csodaként élnek meg minden egyes napot a pici érkezéséig, a televíziós ugyanis a tavalyi évben nyolc hónapon belül kétszer is teherbe esett.
- Péterrel sokat küzdöttünk ezért a babáért. Tiszta szívből mondom, hogy senkinek sem kívánom, amin mi végigmentünk. A lelki békémet Petinek köszönhetem, aki végig mellettem állt, és támogatott a legnagyobb bánatomban is. Amikor látta, hogy összetörnék, mindig kirángatott a gödörből - mesélte a Velvet interjújában.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A 16. hétben járó kismama a kezdeti nehézségektől eltekintve a lehető legjobb egészségnek örvend. Az első hetekben volt egy nehéz időszaka: folyamatos rosszullétek gyötörték, előfordult, hogy egy pohár vízért sem tudott felkelni az ágyból.
Szerencsére ma már minden rendben van, ahogy a róla készült felvételeken is látszik, sugárzik a boldogságtól. Minden elsimult az életében, pedig eleinte attól is tartott, hogyan fogja összeegyeztetni a munkát a terhességgel.
- Nem titok, hogy karrierista vagyok, sokáig féltem attól, hogy az anyaság nem fog beleférni az életembe. Nem igazán láttam magam előtt, hogy mikor jön majd a baba, és ha jön is, egy időre hogyan hagyom abba a munkát. A félelmem alaptalan volt, hiszen tökéletesen összeegyeztethető a kettő, főleg akkor, ha valakinek ilyen támogató párja van. Úgy éreztem, Péterrel olyan egységet alkotunk, mely mindent felülír, és igenis szeretnék harmincéves korom előtt kisbabát, méghozzá tőle.
Magyar sztárok ugyanolyan estélyiben
A 18. Story Ötcsillag- és Érték-díjátadó Gálán kiderült, hogy Várkonyi Andrea és Sarka Kata is kedveli Léber Barbara divattervező munkáját. A műsorvezető 2018-ban szinte ugyanolyan modellben jelent meg, mint kolléganője 2015-ben, csak a szőke sztár merészebb dekoltázzsal viselte. Képes összeállításunkban olyan hazai hírességeket gyűjtöttünk össze, akik ugyanolyan estélyiben jelentek meg valahol.
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- sarka kata