G.w.M. elhagyott felesége gyönyörű, okos nő: Melanie a Fehér Házban is dolgozhatott volna
G.w.M. felesége, Nagy Melanie éjszakánként ügyvédi leveleket fordít, tolmácsként is dolgozik, több nyelven beszél.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kulcsár Edina egy hete robbant be a címlapokra: múlt pénteken bejelentette, hogy férjével, Csutival a válás mellett döntöttek, hétfőn pedig a közösségi oldalán új párjával posztolt közös fotót, és arról írt, hogy olyan szerelmet, mint Varga Márk, vagyis G.w.M. oldalán, még nem élt át soha. 

A népszerű rapper még január elején szintén a közösségi oldalán tudatta, hogy különvált párjától, két gyermeke édesanyjától, és egy hónapja elköltözött a családjától.

G.w.M. felesége

„Régre visszavezethető az egész, több megszakítás után ismét hosszabb ideje nem laktam otthon már, szóval nem egy harmadik fél miatt alakult ez így, hanem csak szimplán elfogytunk, és a gyerekekre való tekintettel igyekeztünk megmenteni, amit nyilván nem a nagy nyilvánosság előtt tettem/tettünk” - írta hétfői posztjában a zenész. 

G.w.M. elhagyott felesége először a csütörtök esti Fókuszban szólalt meg, és beszélt könnyek között arról, mit gondol a kialakult helyzetről, mihez kezd egyedülálló anyaként. 

- Bekopogott a kislányom két gyönyörű rajzzal, hogy kérlek, ne szomorkodj, mert a pici baba és én nagyon szeretünk téged, és nézd meg, hogy milyen szépet rajzoltunk neked. Megölelt, megpuszilgatott, és azt mondta, "Anya, te mindig mindent megoldasz!" És ettől én olyan szinten elérzékenyültem, hogy megráztam magam, és azt mondtam, "Na, jó, menjünk, és színezzünk!" - mesélte könnyeivel küszködve a 31 éves Nagy Melanie.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vadonatúj munkahelyén, a DikH Rádióban azt nyilatkozta az RTL Klub riporterének, hogy máson sem tud gondolkodni, csak a folytatáson, hiszen kétgyermekes anyukaként az a legfontosabb számára, hogy biztosítsa a gyermekei és a saját biztonságát, létbiztonságát. Amint realizálta a helyzetet, azonnal lépett. 

- És mi másban tud gondolkozni az ember, mint hogy megyünk és dolgozunk, mert eddig én otthonülő anyukaként neveltem a gyermekeimet, hiszen a kicsink még csak egyéves.

nagy-melanie-batch
Fotó: RTL Klub/Fókusz

A rádiós munka még új terep számára, nem ilyen pályára készült, de szívesen kipróbál új dolgokat. Nemzetközi kapcsolatok szakértőként végzett a Nemzetvédelmi Egyetem (ma már Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Hadtudományi Karán, ahol nukleáris fegyverkezés volt a szakiránya. Angolul és héberül is beszél, több nagykövetségen is dolgozott, mielőtt összeházasodott volna G.w.M-mel.

Én arra tettem fel az életemet, hogy a nemzetközi politikában és diplomáciában szeretnék elhelyezkedni. Volt szerencsém Brüsszelben, a parlamentben dolgozni. 

nagy-melanie3
Fotó: RTL Klub/Fókusz

A Fehér Házba is elnyert egy ösztöndíjat, Obama elnök csapatában dolgozott volna, de ekkoriban ismerte meg Varga Márkot, és úgy döntött, nem megy Washingtonba, inkább Budapesten kezdi építeni a közös jövőt a rapperrel. 

Jelenleg is dolgozom tolmácsként, és éjszakánként, a gyerekek lefektetése után leveleket fordítok egy kanadai ügyvédi irodának.

G.w.M nem szerzett diplomát, érettségije sincs, de a 31 éves nő azt állítja, ez sosem okozott gondot a kapcsolatukban. Ő úgy véli, az intelligencia nem attól függ, milyen tanulmányokat végzett valaki. Gyermekei apjáról azt gondolja, egy végtelenül intelligens, nagy tehetséggel megáldott ember, aki remekül használja az összes adottságát. Ez a sikerének az egyik titka.  

nagy-melanie2
Fotó: RTL Klub/Fókusz

Nagy Melanie szerette volna a gyerekekkel csendben megélni a különválás nehéz időszakát, de annyira az érdeklődés középpontjába kerültek, hogy úgy döntött, vállalja az exkluzív interjút. Követőtábora 50 főről 30 ezerre nőtt, de nem kíván celeb vagy influenszer lenni. 

Krasznai Zsolt felesége

Dr. Krasznai Zsolt évek óta a sztárok legkedveltebb plasztikai sebésze. Hiába veszik körbe nap mint nap gyönyörű nők, az ő szíve 17 éve csakis feleségéért dobog. Kapcsolata Dórával szerelem volt első látásra, a szőke szépség azonnal levette a lábáról a jóképű orvost, aki már az első találkozásuk után tudta, egy napon feleségül veszi a nőt.

Ezt is szeretjük