G.w.M. és exe között a gyerektartás miatt áll a bál: perre mennek miatta
G.w.M. és Melanie házasságából két gyermek született. Nem tudnak megegyezni a gyerektartásról ügyvédek nélkül.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Január 17-én derült ki, Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz a rapper, G.w.M. egy párt alkotnak. A kapcsolatuk hatalmas port kavart a médiában, hiszen mindketten frissen jelentették be válásukat. 

Míg az egykori szépségkirálynő három nappal azelőtt az Instagramon adta hírül, hogy Csutival véget ért a kapcsolatuk, a zenész január 3-án tudatta a rajongóival, hogy külön utakon folytatják tovább a feleségével, és egy hónapja már el is költözött a családjától.

G.w.M. és exe a gyerektartásról

A rapper és volt kedvese, Melanie között azóta el is indult a válás, ám a gyerektartást illetően nem tudnak megegyezni. Házasságukból két kisgyermek született: lányuk, a kis Melanie februárban lett ötéves, kisfiuk, Márk 2022 nyarán tölti be a második életévét.

gwm-1
Fotó: TV2/Mokka

A szülők abban állapodtak meg, hogy a gyerekek az édesanyjukkal maradnak, ám abban egyelőre nem tudnak megegyezni, hogy apukájuk milyen szinten támogatja majd őket anyagilag. G.w.M. erről a Mokkában számolt be, elárulta, sokallja az összeget, amelyet volt párja követel tőle.

- Felajánlottam neki azt, hogy próbáljunk meg privátban megegyezni mindenfajta hivatalos papír és végzés nélkül. Erre az volt a válasza, hogy majd az ügyvédek megegyeznek. Aztán az ügyvédje levelet írt az enyémnek, amelyben olyan összeg szerepelt, hogy szerintem két vezérigazgató nem keres annyit. Ezzel nem tudtam sem azonosulni, sem egyetérteni - árulta el a TV2 műsorában.

g
Fotó: TV2/Mokka

Arról is beszélt, hogy a kettejük közti kommunikáció is nehézkes, hiszen Melanie letiltotta a telefonszámát. A Blikknek a rapper egy közeli barátja számolt be az ügyről. Elárulta, tavaly a költözésnél egyszer már megegyeztek egy bizonyos összegben, ám akkor az volt a különbség, hogy az anyuka még nem dolgozott.

- Bár mindketten elfogadták az összeget, úgy tudom, Márk úgy döntött, mégsem ad annyit. Szerinte egy gyermek után 50 ezer forint támogatás elég lenne, ezért összesen 100 ezer forinttal számol. Ez nem sok, pláne, ha ebből kéne fizetni a hitelt, a rezsit, a pelenkát, a bevásárlást és a kislány óvodáját is. Nem tudtak megegyezni egymás közt, ezért volt szükség ügyvédekre, hogy idővel beadhassák a bíróságra a keresetüket - ecsetelte a lapnak az informátor.

G.w.M. felesége a Megasztárban

Nagy Melanie 2008-ban szerepelt a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának negyedik évadában. A YouTube-on fent van az a videó, amelyen Nguyen Thanh Hiennel a középdöntőre készültek, majd az éneklésük után tovább is jutottak.

Ezt is szeretjük