Gryllus Dorka esküvői fotója: 10 év után feleségül ment Simon Kornélhoz
Gryllus Dorka pár héttel a második gyermekük születése előtt összeházasodott Simon Kornéllal.
Gryllus Dorka idén karácsonykor, december 26-án a 48. születésnapját már kétgyermekes anyaként ünnepelheti, ugyanis novemberre várja második gyermekét.
A színésznő emellett feleség is lett, az Instagram-oldalára a hétvégén kitett fotó alapján összeházasodtak gyermekei apjával, Simon Kornéllal.
Gryllus Dorka esküvője
A fotóra, amelyen a színészpár, valamint nyolc és fél éves fiuk, Soma látható, számtalan gratuláció érkezett, azt a Centrál Színház, amelynek Simon Kornél társulati tagja, szintén megosztotta, és a teátrum is sok boldogságot kívánt a színészpárnak.
A 44 éves színész az október közepén megjelent Hot! magazinnak árulta el, hogy szeretnének még a második gyermekük világra jövetele előtt összeházasodni. Úgy tűnik, a tervet sikerült megvalósítaniuk.
- Tervezzük! Most is tervben van, hogy lehetőség szerint még a gyermek születése előtt egybekelünk Dorkával. Tettünk is bizonyos lépéseket - reméljük, hogy ezúttal sikerül véghez vinni, amit szeretnénk.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Gryllus Dorka és Simon Kornél a 2010 februárjában, a Pinceszínházban bemutatott Varsói melódia próbái közben szerettek egymásba. A színésznő 2012 márciusában adott életet első gyermeküknek, Somának. Mindig is szerettek volna neki kistestvért, de Gryllus Dorka 45 évesen már letett arról, hogy újra várandós lesz, az orvosa is ezt tanácsolta.
A második terhessége tüneteit eleinte a korai klimax tüneteinek vélte, ám párja biztos volt abban, hogy kisbabájuk születik. A terhességi tesztek és az ultrahangos vizsgálat őt igazolta, csak az a megérzés nem jött be, hogy a második gyermekük lány lesz, pedig már maguk között el is nevezték Esztinek.
A genetikai vizsgálat után derült ki, hogy ismét kisfiuk lesz. A fiúkeresztnevek közül az Áronra esett a választásuk. A gólyahírről először májusban, a Story magazinnak beszéltek.
Nyári Dia esküvője
Nyári Dia és párja, Kovács Dániel 2020. július 16-án, kisfiuk, Zétény második születésnapján fogadtak örök hűséget egymásnak. A Barátok közt színésznője és a köztévé sportriportere nyolcvanfős násznép előtt, a szabad ég alatt, egy tölgyfa tövében mondta ki a boldogító igent, majd ünnepelt a násznéppel.
Nyári Dia esküvőjén olyan volt, mint egy hercegnő - Meseszép csipkeruhát viselt a nagy napon
Nyári Dia és Kovács Dániel a kisfiuk második születésnapján házasodtak össze.
Elolvasom