Gönczi Gábor párja álomszép menyasszony volt - Az esküvőre 4 év után került sor

Gönczi Gábor négy év után feleségül vette párját.

Gönczi Gábor esküvője
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte napra pontosan négy évvel a megismerkedésük után Gönczi Gábor feleségül vette szerelmét. 2014. október 8-án, egy rendezvényen ismerkedtek meg, ahol a műsorvezető fellépett a zenekarával. Ildi már akkor tudta, hogy össze fognak házasodni, mert egy mese miatt biztos volt benne, hogy a férje szeme különböző színű lesz, úgy, mint a tévésnek, akinek az egyik szeme kék, a másik zöld. 2016 őszén megszületett a kisfiuk, Áron, Ildi pedig három lánykérés után igent mondott, 2018. október 13-án összeházasodtak. Az ócsai református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak, majd egy alföldi udvarház kertjében polgári szertartás keretében is összeházasodtak, az esküvő két napig tartott. A nagy napon a Story magazin is jelen lehetett, mely most exkluzív képeket közölt az esküvőről. 

Ildikó gyönyörű menyasszony volt, meseszép esküvői ruháját, mely az utolsó előtti napon készült el, az ara Nagy Ágotával közösen álmodta meg, a gyönyörű, gyöngyökkel díszített csipkét is együtt választották ki. Amikor az alul tüll, felül csupa csipke uszályos ruhában, fejdísszel és fátyollal a vőlegény meglátta, elsírta magát.   

- Ennyire gyönyörűnek még soha nem láttam Ildit. Azt éreztem, én vagyok a világ legboldogabb embere - áradozott a hetilapnak Gönczi Gábor.

A pár oldtimer autókkal először az ócsai református templomhoz hajtott, ahol Ildi szülei 32 évvel ezelőtt egybekeltek. A vőlegényt és a menyasszonyt is az édesanyja kísérte az oltár elé. A gyűrűt a pár kétéves kisfia vitte volna, ám Áron a szertartásra elfáradt, így az egyik koszorúslány, Ildi nyolcéves kishúga lett a gyűrűhordozó. A szertartás végén az újdonsült pár galambokat röptetett, Ildi ugyanis 12 évvel ezelőtt erről álmodozott az egyik húgával. 

A polgári szertartást követően pazar lakodalom kezdődött, melyre az ara menyasszonyi ruhát cserélt, majd éjfél után természetesen menyecskeruhába bújt - a korallszínű darabot is Nagy Ágota tervezte. Négy zenekar is húzta a talpalávalót, és négyemeletes volt az esküvői torta is. A lagzi egészen hajnali négyig tartott. Az esküvő másnapján morzsapartit tartottak, délelőtt 11-re körülbelül hetven vendég visszatért az udvarházba, zenekar szolgáltatta a zenét a tánchoz, este pedig spontán karaoke partit tartottak. Az újdonsült házasok a Seychelle-szigetekre utaztak nászútra. 

Weisz Fanni esküvői fotói - Álomszép menyasszonyi ruhát viselt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük