Kiderült, miért ment tönkre a magyar színészpár házassága - Az ital volt az oka
Gesztesi Károly napi két üveg bort ivott, ami a házasságára is hatással volt.
Gesztesi Károlynak komoly problémái voltak az itallal, ez is közrejátszott abban, hogy a színész Liptai Claudiával kötött házassága tönkrement. Erről a VIASAT3 Lakástalkshow című műsorának új évadában mesélt.
- Most már ez nyílt titok, hogy tulajdonképpen a Liptai Claudiával a házasságom erre ment rá - ismerte be a Lakástalkshow ma esti adásában Lovász Lászlónak.
Saját bevallása szerint, amit csak lehetett, elrontott Liptai Claudiával kötött házasságában. Az, ahogy viselkedett nem volt méltó se az addigi életéhez, se egyáltalán az életéhez.
- Tulajdonképpen a Liptai bármit megtehet és bármikor segítenék neki az életben, nem lehet olyan élethelyzetbe, hogy ne segítsek neki, mert ő a maga módján mindent elkövetett, de egyszerűen nem bírtam kijönni ebből - mondta.
- Tulajdonképpen két válás és három gyerek után egy nem tudatosan felépített karrier csúcsán emberileg, anyagilag, szakmailag, de tényleg a tetején az egésznek egyik napról a másikra jött egy olyan érzés, hogy és? akkor most mi van? 50 éves vagyok, ismer az ország, hívnak külföldre, boldogan élek, minden jó, de most akkor ennyi volt, ennyi az élet? - mondta Gesztesi arról, miért nézett a pohár fenekére, hozzátéve, hogy ma már képes ellenállni az alkohol csábításának.
A műsorból az is kiderül, hogy a színházi előadásokat követően hogyan vált mindennapossá a két üveg bor.
- Azt gondolom, egyenes út volt az addig jókedvű, esténként a kollégákkal előadás után a Vígszínház büfében – természetesen úgy, hogy nem vezettem én se, többiek se – egy-két sör, egy Unicum és aztán megmaradt ez a része és akkor mindennapossá vált. Ha befejeztem a munkát akkor elkezdtem rozézni - árulta el a műsorvezetőnek.
Az 54 éves színész magába forduló embernek tartja magát, aki egyedül szereti a problémáit megoldani, ezért kizártnak tartotta, hogy bárkitől is segítséget kérjen. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy komoly sérülést okozott környezetének.
- Azt, amivel ki tudnád fejezni azt a sajnálatot, amit okozol vagy okoztál embereknek, arra nincs magyar szó. Az, hogy bocsánat, bocs, azt nem tudod elmondani. Én nagyon komoly sebeket okoztam, gyereknek, felnőttnek. De nem csináltam semmi rosszat, nem kiabáltam, akár ittam, akár nem, nem voltam feszült kifelé - vallotta be.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- liptai claudia
- vallomás
Megszólalt Gesztesi Károly! A ma reggeli műsorban reagált a megcsalásról szóló hírekre
- sztár
- jóban rosszban