Gergely Róbert édesanyja a Magyar Televízió gyönyörű sztárja volt: Vajek Jutka ma 84 éves

Gergely Róbert édesanyja, Vajek Jutka a hetvenes évek legmerészebb magyar női tévése így él ma.

Gergely Róbert anyja, Vajek Jutka
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gergely Róbert a ’90-es években vált az ország szívtiprójává, amikor az Emanuelle című slágerrel sok nő szívét meghódította. Ezt követően lemezszerződéseket kötött, és Filmslágerek magyarul címmel három egymást követő albuma is megjelent. Nem csak énekesként aratott sikereket, 1992-ben az év musicalszínészévé választották, napjainkban pedig a nevét viselő Gergely Theáter igazgatója.

Nemcsak a 64 éves Gergely Róbert nevét ismerik sokan, hanem édesanyjáét is, Vajek Jutka ugyanis a Magyar Televízió sztárja volt. 

Gergely Róbert anyja, Vajek Jutka

Az 1938. március 19-én született Vajek Jutka 1962-ben jelentkezett a Magyar Televízióhoz, ahol eleinte sport-, ifjúsági és szórakoztató műsorokat szerkesztett, majd 1964-től a híradós munkában szerkesztő-riporterként szerzett nevet magának. Második férjével, Burza Árpád operatőrrel számtalan ipari, kereskedelmi, társadalmi jelenségeket bemutató műsort, dokumentumfilmet készítettek együtt. Nem csak hazai témákkal foglalkoztak, 1972-ben például Irakban egyedül ők forgathattak Szaddám Huszein forradalmában.

Vajek Jutka riporter a Magyar Televízió TV-Híradójának stúdiójában 1976-ban.
Vajek Jutka riporter a Magyar Televízió TV-Híradójának stúdiójában 1976-ban.
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A pártvezetésnek sokszor nem tetszett, hogy bemutatta a valóságot, gyakran cenzúrázták, féléves letiltással reagáltak anyagaira. Hét alkalommal kapta meg a Televíziós Elnöki Nívódíjat, háromszor nyerte el a Miskolci Tévéfesztivál nagydíját (1968, 1976, 1988). 

1992-ben korengedménnyel nyugdíjba vonult, és eltűnt a képernyőről. Új szakmát tanult ki, Siófokon divatstúdiót nyitott, Náray Tamással divatbemutatót is szerveztek. Az igazi nyugdíjas évei csak életének harmadik szakaszában köszöntöttek be. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fiatalon ment férjhez Vajek Róbert rádióshoz, húszévesen hozta világra fiát, Róbertet, öt évvel később pedig lányát, Andreát. Szerelemből ment férjhez, de hamar kiderült, nem illenek egymáshoz, nem volt jó a házasságuk, ám a válással vártak, amíg nagyobbak lettek a gyerekeik. A nagy szerelem egy tévés kollégája személyében talált rá - mesélte a Best magazinnak 2021 decemberében. 

vajek-jutka
Fotó: TV2/Tények Plusz

- Burza Árpád operatőrrel 45 évig éltünk együtt, ő olyan volt a gyerekeimhez, az unokáimhoz, úgy szerette őket, mintha az édesapjuk, a nagyapjuk lenne. Árpád két évvel ezelőtt elment, én egyedül maradtam a kutyámmal. Több mint két évtizedig éltünk Siófokon, ahonnan azóta sem költöztem el.  

Nem él azonban magányosan, a barátaival szoros a kapcsolata, és természetesen ott vannak számára a gyerekei és az unokái is. 

- Én egyke voltam, nem véletlen, hogy nekem két gyerekem van. Nem jó egyedül egy gyereknek. Robi és Andika nagyon jó testvérek, azt hiszem, egy anya nem is örülhet ennél jobban semminek. 

vajek-jutka-gergely-robert
Fotó: TV2/Tények Plusz

A 84 éves asszony lánya évekig egyedül élt, de hét éve társra talált, és sajnálja, hogy fia, Gergely Róbert a válása óta egyedül él. Első feleségétől, Tallós Andrea színésznőtől, akivel 1998-ban váltak el, 1992-ben egy fia született, Simon. 2014-ben hét év párkapcsolat után vette feleségül Némedi-Varga Tímeát. A 24 évvel fiatalabb színésznővel 2017 nyarán költöztek külön, és döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják tovább. Tímea szeretett volna közös gyereket, ám a színész-énekes már nem akart családot alapítani. 

Gálvölgyi Jánost megfenyegették paródiája miatt

Míg Rózsa György, akivel a mai napig barátok, örült a Kapcsoltam paródiájának, Gálvölgyi a közönségtől kapott hideget-meleget, még meg is fenyegették. Egy másik nagyon híres paródiája miatt is kapott halálos fenyegetéseket.

Gálvölgyi János paródiájából ezért lett hatalmas botrány: zsákszámra kapott fenyegető leveleket

Gálvölgyi János máig egyik legnépszerűbb paródiája az, amit a Rabszolgasors című sorozatról készített a nyolcvanas években.

Elolvasom
Ezt is szeretjük