Gálvölgyi János lányaival a címlapon: „Dorka és Eszter mentették meg az életemet”

Íme Gálvölgyi János első címlapja azóta, hogy kijött a kórházból. Ritka, hogy lányai is bevállalták a szereplést.

Gálvölgyi János és lányai a címlapon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Gálvölgyi Jánosért egy ország aggódott, miután május 10-én súlyos állapotban az intenzív osztályra került. Azóta, hogy kijött a kórházból, megvolt az első tévéinterjúja, amelyben részletesen beszámolt betegségéről, továbbá a színpadra is visszatért.

Első címlapfotózásán is túl van: a Megleptés magazin borítóján két lányával mosolyog. Esztert és Dorkát ritkán látni így édesapjuk mellett.

Gálvölgyi János és lányai a címlapon

Élete végéig hálás lesz Eszternek és Dorkának, azt mondja, ők mentették meg az életét. Miután hiába vártak a mentő kiérkezésére, ők maguk vitték be a kórházba.

- A lányaim lélekjelenléte nélkül most nem beszélgetnénk, megmentették az életem - kezdte a színész a lapnak.

A Gálvölgyi lányokban összemosódnak az elmúlt hetek történései. 

- Csak tettük a dolgunkat, mentünk előre, gondolkozni sem volt időnk. Intéztük az ügyeket, odafigyeltünk Anyukára, és próbáltuk kezelni az óriási érdeklődést, amit Apuka állapota kiváltott az emberekből - emlékezett vissza Eszter.

- Megrendítő és megható volt az a rengeteg jó szó, ami elért hozzánk - ezt Dorka tette hozzá.

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

A 75 éves művész a Marshall Fifty-six előadással tért vissza a közönségéhez. Felesége és lányai még féltik, de tudják, súlyosabb teher lenne Gálvölgyi számára, ha elválasztanák a színpadtól, mint bármilyen betegség.

Gálvölgyi János felesége, Judit és lányai körében a család otthonában.
Gálvölgyi János felesége, Judit és lányai körében a család otthonában.
Fotó: RTL/Fókusz

- Szerencsére bivalyerős szervezete van, ami most sem hagyott cserben bennünket. Azért mondom, hogy bennünket, mert mi több mint 50 év házasság után már egymás meghosszabbításai vagyunk - ecsetelte Gálvölgyi Judit.

Olvass Gálvölgyi Jánosról és feleségéről még többet!

Fél évszázad - Gálvölgyi János és felesége ennél is több ideje vannak együtt: 51 esztendeje élik közös életüket.  

Címlapfotón Gálvölgyi János és ritkán látott felesége: 51 éve élnek boldog házasságban

Gálvölgyi János és Judit a címlapfotóhoz készült interjúban elárulták, mi hosszú házasságuk titka.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL/Keresztanyu

Ezt is szeretjük