Gálvölgyi János ügyében hibásan mérlegelt a mentőszolgálat: lezajlott a belső vizsgálat

Lezárult a belső vizsgálat a Gálvölgyi János rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.

galvolgyi-janos-cover5
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.

Mint mi is megírtuk, Gálvölgyi Jánoshoz családja szerda délelőtt hívott mentőket azzal, hogy a színész nehezen lélegzik, és félrebeszél. Miután fél óra múlva újra telefonáltak, kiderült, még nem indítottak el hozzájuk mentőt. Végül a lányai vitték be a kórházba, ahol az intenzívre került.

Gyálvölgyi János ügyében hibázott a mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy, a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást, és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.

galvolgyi-janos5
Fotó: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva

A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

A mentőszolgálat közleményében kitért arra, hogy a nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét, és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni.

Hozzátették: a közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni. Fentieket alátámasztja az is, hogy a beteg állapota a későbbiekben tovább romlott, és jelenleg is intenzív osztályos kezelésre szorul.

A felelősség megállapítása elmarasztalást von maga után, a mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti - áll a közleményben.

Gálvölgyi János lányai

A színész világéletében két lánygyermekről álmodott, és ez meg is adatott neki: Eszter 1973-ban, Dorka 1975-ben született.

Gálvölgyi János és ritkán látott lányai: Eszter és Dorka bájosak, mint az édesanyjuk

Gálvölgyi János büszkén mosolyog élete hölgyeivel a családi fotón: feleségével és két felnőtt lányával nem sokszor látjuk így együtt.

Elolvasom

Cover-fotó: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva 

Ezt is szeretjük