Gaál Noémi a TV2 időjósa volt: most egy kisboltban a kassza mögé is beáll

Gaál Noémi rengeteget dolgozik, a televíziós munkája mellett két üzlete is van.

Gaál Noémi foglalkozása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gaál Noémit a TV2 indulásakor, 1997-ben ismerte és szerette meg az ország, ő lett a csatorna időjósa. 2016-ban közös megegyezéssel távozott. 2017 júniusában az ATV-n tért vissza időjárás-jelentőként. 

Az 51 éves képernyős mindig fontosnak tartotta, hogy több lábon álljon, ezért lakóhelyén, Gödöllőn nyitott egy kisboltot, majd évekkel később egy újabbat, így ma már két üzletet vezet tévés karrierje mellett. 

Gaál Noémi foglalkozása

Gaál Noéminek 2019-ben, 15 év után ért véget párkapcsolata Maloveczky Miklóssal. 2020 elején jött a világjárvány, ami veszélybe sodorta a boltok működését. A viszontagságok ellenére a sztárnak sikerült kitartania, amit annak is köszönhet, hogy időközben újra rátalált a szerelem.

Gaál Noémi az ATV időjósaként.
Gaál Noémi az ATV időjósaként.
Fotó: ATV

A civil foglalkozású Tamással három éve alkotnak egy párt, az élet minden területén megbízható és odaadó társai egymásnak. A férfi például saját munkája mellett sokat segít a tévésnek a boltok üzemeltetésében is. Gaál Noémi ugyanis sokszor ki sem látszik a munkából. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Hol a stúdióba szaladok, hol a két üzletet megyek nyitni és zárni, vagy épp bent is maradok a kassza mögött, mert a dolgozók ilyenkor mennek szabadságra, nyaralni. Többnyire erről szólnak most a napjaim, de ez nem panasz, csupán nem fér bele, hogy nyaralásról ábrándozzak - mesélte a Story magazinnak. 

Gaál Noémi a tévézés mellett két kisboltot is üzemeltet.
Gaál Noémi a tévézés mellett két kisboltot is üzemeltet.
Fotó: Mondd el Tatár Csillának/YouTube

- Helyesbítve, ábrándozzunk, mert a munkája mellett Tamás is kiveszi a részét a boltok üzemeltetéséből, amiért hálás vagyok neki. Nagy segítség például, ha reggel ő megy oda nyitásra, én pedig intézek mást, és délután indulhatok az ATV-be. Ebből a szempontból is igazi társai vagyunk egymásnak - méltatta szerelmét a lapnak a tévés. 

Gaál Noémi és párja, Tamás csak vasárnaponként szabadok, ezeket a napokat általában együtt, nyugalomban töltik, vagy a családtagokkal mennek el különféle programokra. 

Onyutha Judit fürdőruhában

Onyutha Judit a ’90-es évek végén a TV2 időjárás-jelentőjeként lett ismert, 2009-ig láthattuk a kereskedelmi csatorna képernyőjén. Az elmúlt években rossz lelki állapotba került, amin evéssel próbált túllendülni. Sokáig próbálta takargatni a súlyfelesleget, de egy-két szókimondó ember kéretlen megjegyzése arra sarkallta, tegyen valamit azért, hogy visszakapja régi önmagát. 

A 47 éves Onyutha Judit fürdőruhás fotói: 15 kilós fogyása után ilyen karcsú

Onyutha Judit már nem akarja takargatni magát, fogyása után egy fürdőruhás fotózást is vállalt, hogy a korosztályában másokat is motiváljon.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük