Fresh Andi leborotvált fejjel szerepel a címlapon: először beszélt mellrákjáról

Fresh Andi, vagyis Villányi Andrea először beszélt a mellrákkal folytatott, nyolc hónapos küzdelméről.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Október elsején, a mellrák elleni küzdelem világnapján Fresh Andi leborotvált fejjel szerepel a Best magazin címlapján: a gyógyulófélben lévő énekesnő ország-világ elé kiállva mutatja meg magát, és először beszél küzdelméről, hogy ezzel is erőt, hitet és reményt adhasson sorstársainak.

A mellrák Magyarországon közel minden tizedik nőt érinti valamilyen szinten az élete során, a hölgyek körében a második leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. 

Fresh Andinál mellrákot diagnosztizáltak

A ’90-es évek egyik legsikeresebb lánycsapatának énekesnője, Villányi Andrea január közepén egy csomót tapintott ki a mellében. Azonnal orvoshoz fordult, a kórházban kiderült, egy daganattal állnak szemben, a biopszia eredménye pedig azt mutatta, rosszindulatú az elváltozás. Pár nappal később azt is közölték vele, hogy elkerülhetetlen a kemoterápia, meg sem műtik addig, amíg át nem esik a kezeléssorozaton. 

- Még a barátaim előtt is titkoltam a betegségemet! Sokan a környezetemben most, a Bestből tudják csak meg, hogy min mentem keresztül az elmúlt nyolc hónapban - nyilatkozta az énekesnő, akiről a szűk családján és pár közeli barátján kívül senki sem tudta, hogy beteg. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A kemoterápia 16 alkalomból állt, volt, hogy egy nap 32-szer hányt, egy korty víz sem maradt meg benne, az ügyeletet kellett hívni, hogy infúziót kapjon, és ne száradjon ki. A rosszullétek mellett azzal is meg kellett küzdenie, hogy megváltozott a külseje: úgy érezte, elveszíti a nőiességét. 

Amikor a párom kopaszra nyírt egy géppel, az mindkettőnk számára roppant megrázó pillanat volt.

- Igyekeztünk mindent viccesen felfogni, de akkor nem ment: végigsírtam a fodrászkodást. A parókaviselés miatt pedig folyamatos üldözési mániám volt, gyűlöltem. Állandóan azt figyeltem, ki jön rá arra, hogy ez nem az igazi hajam.

- A címlapfotózás előtt az volt a koncepció, hogy turbánban leszek, mert még nagyon rövid az új hajam. De olyan biztonságban és szeretetben éreztem magam a magazin stábjának körében, hogy kértem, készítsenek rólam kendő nélküli fotókat is. Végül ezek mellett döntöttünk.

- A történetemmel erőt és hitet szeretnék adni a sorstársaimnak, az egészségeseket pedig arra figyelmeztetném, hogy azonnal keressenek fel szakorvost, ha valami rendellenességet tapasztalnak magukon. A daganatos betegségek esetében ugyanis az időfaktor talán az egyik legfontosabb tényező - hangsúlyozta Villányi Andi, aki a betegség ellen vívott harcáról a Best következő lapszámaiban hétről hétre naplóbejegyzés-szerű formában mesél.

Hét héttel ezelőtt műtötték meg, és ugyan még sugárkezelésekre szüksége van, jó hír, hogy nem találtak a szervezetében áttétet. 

Fresh Wiki egykor és ma

Gyulai Viktória 1997 novemberében érkezett, 2000 januárjában pedig megújult a Fresh: Fresh Wiki mellett az új felállásban Fresh Andit és Fresh Ágit találjuk, de utóbbi 2003 februárjában kiszállt, így az együttes duóvá alakult. Mára Fresh Wiki is hátat fordított a rivaldafénynek, a koncerteknek és a fellépéseknek. 

A Fresh együttes dögös énekesnője volt: a 42 éves Wiki így néz ki fürdőruhában

Fresh Wiki pár éve maga mögött hagyta a rivaldafényt, de a dögös külseje nem sokat változott.

Elolvasom
Ezt is szeretjük