Frei Tamás 2008-ban hagyta abba a tévézést - 53 évesen ezzel foglalkozik
Frei Tamás a televíziózás után új hivatást választott magának.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Frei Tamás évtizedeken át újságíróként volt ismert. Legnépszerűbb műsora az 1996-ban indult Dosszié, majd később Frei Dosszié volt. Riportfilmjeit nem csak a tévében láthatta a közönség, a 2001-ben megjelent Egy riporter dossziéja című kötetben olvashattak is kalandjairól. 2008-ban intett búcsút a televíziózásnak. Arról, hogyan és hol él most, illetve mivel foglalkozik, a Spektrum Home csatornán vasárnap esténként 17 órakor jelentkező, NőComment! című műsorban mesélt.   

Frei Tamás hat nyelven tud, hármon - angolul, németül és olaszul - ugyanolyan tempóban beszél és olvas, mint az anyanyelvén. A franciája nem olyan jó, ezért az szeretné javítani, az oroszt pedig nem nagyon használja, ezért hogy szinten tartsa, Putyin híradóit szokta nézni. 

- Olasz újságot olvasok mindennap. Az angolt használom a legtöbbet, hisz részben Amerikában is élek. Sokat vagyok itthon, meg most többet leszek, de rettentően jól érzem magam Olaszországban is, ahol alapvetően Firenzében tartózkodom.

frei-tamas
Fotó: TMC

- A magyarok jól szokták magukat érezni Olaszországban, erre pedig az a magyarázat, hogy az is egy nem szegregált társadalom, mint a magyar. A körfolyosós házban Budapesten az iparos tulajdonosok éltek az utcafronton, kétoldalt a hivatalnokréteg, hátul meg a cselédszobák voltak. Szerintem valahol tudat alatt egyből otthonosabban érezzük magunkat Olaszországban - mesélte a műsorban. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Frei Tamás a ’90-es évek elején újságíróként belecsöppent a kolumbiai kábítószer-háborúba is. A dél-amerikai országban itta élete első jó kávéját, ez adta az ötletet a Cafe Frei nevű kávézóhálózathoz, amelyet egy barátjával 2007-ben indított, és azóta folyamatosan terjeszkednek a világ több pontján.

frei-tamas-kave
Fotó: TMC

Miután a televíziózással felhagyott, az 53 éves sztár sorra adta ki a könyveit. 2010-ben jelent meg A megmentő, egy évvel később A bankár, 2013-ban a 2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja, 2015-ben pedig az Agrárbárók - Magyarország az oroszok csapdájában. Ötödik regénye, a Bábel, ami a modern kori népvándorlásról szól, a héten került a boltok polcaira. Ezért tartózkodik a közeljövőben többet Magyarországon. 

- Én nem író vagyok, hanem szerző. Író az, aki irodalmat ír. Remélem, hogy tudok bestsellereket írni, ami félig-meddig egy szakma, hogyan csinálod meg jól egy film forgatókönyvét. Én forgatókönyvírói könyveken növök fel, azokat tanulom, követem, hogy egy Netflixen-sorozatban mi volt hatékony, tavaly milyen újfajta storyline-struktúrát találtak ki, hol tart a közönség befogadóritmusa - árulta el az új kötete kapcsán.

Csiszár Jenő ezért tűnt el teljesen a képernyőről

Csiszár Jenő, az egykori rádiós és televíziós műsorvezető a '90-es években vált ismertté a fiatalokkal foglalkozó Apukám világa című betelefonálós műsorával a Juventuson. Vezetett műsort az RTL Klubon és a TV2-n is, majd a köztévéhez szerződött, ahol egészen 2016-ig a Magyarország, szeretlek! című vetélkedő zöld csapatának volt a kapitánya, 2012-től 2015-ig pedig zsűritag volt az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóműsorában, A Dalban.

Ezt is szeretjük