Fördős Zé apja 60 fölött is nagyon sármos - Értjük, kitől örökölte a jó géneket
Fördős Lajos évek óta segíti a Street Kitchen gasztrocsapatát, de eddig a háttérben maradt.
Fördős Zé nemcsak a gasztronómiai érzéket örökölte édesapjától, aki szintén kiválóan süt-főz, hanem a sármját is.
Már akkor sokat dolgozott a családi étteremben, amikor Zé még kisgyerek volt, majd közösen vészelték át a nehéz éveket, amikor a cateringes cégük a válság miatt csődbe jutott.
Fördős Zé édesapja
Fördős Lajos évek óta segíti a Street Kitchen gasztrocsapatának működését, mindennapjait, azonban eddig inkább csak alkalomadtán, egy-egy esemény vagy magazinban megjelenő recept kapcsán láthatta őt a nagyérdemű. Most új oldaláról mutatkozik be: a kamerák előtt az internetezőknek is megmutatja főzőtudományát.
- Sosem volt bennem ellenállás azzal kapcsolatban, hogy kamerák elé álljak, a fiaim mindig is szerették volna, különösen Peti. Az ő noszogatásán évekig jót mosolyogtam, hiszen ő az, aki mindig a háttérben szeret lenni, és kerüli a rivaldafényt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kultikus sorozat, a Breaking Bad emblematikus fogását, a sült csirkét készítette el első videójában. A receptvideót egy nap alatt több mint 50 ezren tekintették meg.
- Az elmúlt időszak sok változást hozott az életünkben. Én például megkedveltem a Breaking Bad című sorozatot. Olyannyira, hogy azt vettem észre, egyik részt nézem a másik után, és csak a rigók figyelmeztetnek arra, hogy ezt már órák óta teszem. Gus gyorséttermének védjegye a sült csirke, ezt szerettem volna rekonstruálni, így mindezt egy videóban örökítettük meg.
Nagyobbik fia, a 43 éves Fördős Zé a kulisszák mögül követte nyomon édesapja munkáját.
- Nehéz lenne tagadni, hogy kire ütöttem, de nem is szeretném! Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a Breaking Bad-recept kapcsán, elég nagy az igény a folytatásra, úgyhogy annyit mondhatok, apu már a második, filmes kapcsolódású kajareceptjén dolgozik. Remélem, hogy nem áll meg itt, és új videósorozatot avatunk majd neki és a filmtematikájú receptjeinek.
Stohl András fia
Stohl András soha nem titkolta, hogy három lány büszke édesapjaként is vágyik arra, hogy fia szülessen, aki továbbviszi a nevét. 47 évet várt Andriskára, volt párja, Ancsika a közös kislányuk, Franciska után egy kisfiúval is megajándékozta 2014 júniusában.