Fésűs Nelly 19 éves lánya gyönyörű modell: Csenge az anyja szépségét örökölte
Fésűs Nelly nagyobbik lánya, Horváth Csenge mindent megtesz annak érdekében, hogy kilépjen anyja árnyékából.
Fésűs Nelly 2003. január 1-jén adott életet első gyermekének, Horváth Csengének, aki mostanra már 19 éves A lány édesapja Horváth László táncművész, akivel a színésznő kilenc évig alkotott egy párt, ám össze nem házasodtak.
Később Vajtó Lajossal szerettek egymásba, 2014-ben Csengének féltestvére született, egy újabb kislány, Elza érkezett a családjukba, majd a pár össze is házasodott.
Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge
Horváth Csenge egyértelműen megörökölte édesanyja, Fésűs Nelly szépségét, ezt pedig kamatoztatja is. Modellként dolgozik, az Instagramon csaknem 73 ezren követik a mindennapjait. Persze az ismertségnek és népszerűségnek árnyoldala is van, a fiatal lány sem menekülhetett el az előítéletek elől.
- Az élet legtöbb területén szembesültem már az előítéletességgel, de szerintem most meg tudtam mutatni: nem kell ahhoz anyukám, hogy legyek valahol, és csak azért, mert modell vagyok, lehetek vagány és bevállalós! Úgy voltam vele, hogy mivel állandóan sminkben látnak az emberek, visszaveszek ebből. Azt akartam, hogy lássák, mi van egy kép mögött - nyilatkozta Horváth Csenge tavaly augusztusban a Hot! magazinnak, amikor arról kérdezték, miért vállalta el a Totem című műsorban való szereplést.
A túlélő-realityt tavaly májusban forgatták le, de csak augusztusban került a TV2 képernyőjére. Horváth Csenge a Farkas csapat tagja volt, kimondottan sokáig bírta, csak a 18. adásban kellett elbúcsúznia a versenytől.
A fiatal lány nem a modellkedésben látja a jövőjét, szüleihez hasonlóan diplomát szeretne szerezni, ám abban még nem teljesen biztos, melyik számára vonzó szakra felvételizik.
- A családban mindenkinek három diplomája van, a szüleim el is várják, hogy egyetemre járjak, de ez számomra sem kérdés. Amióta az eszemet tudom, belsőépítésznek készülök, ezt azonban teljesen elengedtem most, az utolsó évben. Jelenleg két út van előttem, és nincs köztük a színészet, szóval nem tervezem, hogy édesanyám nyomdokaiba lépek. Vagy marketing szakra jelentkezem, vagy a Zeneakadémia jazz-ének szakára. Még magam sem tudom, melyik irányba húz a szívem. De egy biztos, bármelyiket is választom, abban a legjobb szeretnék lenni - mesélte végtelen őszinteséggel 2021 szeptemberében a Story magazinnak.
Mostanra egy picit tisztult a kép a fiatal lány előtt, az RTL Klub Reggeli című műsorának 2022. január 28-i adásában Peller Mariann-nak és Szabó Zsófinak elárulta, azóta már egy harmadik szakon gondolkozik.
- Most szeptemberben szeretnék jelentkezni anglisztikára, mert ezek mellett (ének és tánc - a szerk.) az angol az, ami tök jól megy. Érdekel az irodalom-, történelemrésze, a nyelv, mindenféle ilyesmik. És ha minden kötél szakad, fordítónak, tolmácsnak vagy bárminek el tudok menni - beszélt terveiről Horváth Csenge, majd hozzátette, egy saját stúdió nyitása is gyakran eszébe jut.
Szulák Andrea lánya gyönyörű tini
Szulák Andrea csak nagyon ritkán mutatja meg lányát a közösségi médiában, és az is ritka, hogy valahol Rozinával az oldalán jelenjen meg. 2021 decemberében kivételt tettek, együtt mentek el a West Side Story című film premiervetítésére. Az anya-lánya páros vonzotta a tekinteteket, a fotósok nem győzték kattogtatni a gépeiket a gyönyörű tini láttán.
Szulák Andrea lánya gyönyörű tini: a 14 éves Rozina vonzotta a tekinteteket
Szulák Andrea és lánya együtt mentek el a West Side Story című film premierjére, ahol sokan ámultak Rozina szépsége láttán.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Vigyázat, gyerekkel vagyok!
- fésűs nelly
- horváth csenge
- anya és lánya
- totem
- modell
- sztárcsemete
- sztár
- reggeli
- rtl klub
- Hazai sztár