Almát játszotta a Szomszédokban: a 63 éves Fehér Anna ma így néz ki

Fehér Anna a Szomszédok után a Mintaapák című sorozatban vállalt szerepet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fehér Anna 1982 óta a József Attila Színház hű tagja. Akkor lett országosan ismert, amikor 29 évesen megkapta a Szomszédokban Takácsék unokájának szerepét. Az 1987 májusában indult sorozatban Niski Almát alakította, aki stewardess, idegenvezető, később pultos-felszolgáló lett.

Az 1999. december 30-án véget ért teleregény óta nem szerepelt hasonló típusú produkcióban, de a TV2 Mintaapák című napi sorozatban, ami 2021. augusztus 23-án már a harmadik évadával folytatódott, újra látható a képernyőn. 

Fehér Anna a Mintaapákban

A  Jászai Mari-díjas színésznő a Mokkában elárulta, hogy amikor felkérték, nem hozott könnyen és gyorsan döntést, de kíváncsi volt, illetve úgy érezte, húsz év elteltével a sorozat már másik műfaj, ez pedig kihívás is volt számára.  

- Még mindig a hűség vezetett, hogy én Ádámhoz (Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője – a szerk.) tartozóan szerepeltem a Szomszédokban, és amikor vége lett ennek a nagyon hosszan tartó szériának, akkor úgy gondoltam, sorozatban többet már nem fogok szerepelni. Azóta megkerestek ugyan felkéréssel, de megköszöntem, és nemet mondtam. 

feher-anna-szomszedok
Fotó: MTVA Filmfőszerkesztőség

- A Szomszédok egy annyira meghatározó sorozata volt az egész országnak - és persze nekünk is, akik benne szerepeltünk -, hogy azóta nem vállaltam semmilyen ilyen típusú munkát. Úgy éreztem, hogy az enyém az volt. De sok-sok idő eltelt, és sorozat volt ugyan a Szomszédok, de kéthetente ment; ezt ma már elképzelni sem lehet, a ritmusunk annyira megváltozott. Az olyan volt, mintha egy tévéjátékot forgatnánk. Ehhez képest teljesen más egy napi sorozat - mondta a TV2 reggeli műsorában a 63 éves sztár.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Egy sorozat forgatásán rendnek kell lenni, különben megakad a gördülékeny munka. Ez még inkább igaz egy napi sorozatra. 

feher-anna
Fotó: TV2/Mokka

- Itt olyan rend volt, hogy nekem, mint friss belépőnek, semmi más dolgom nem volt, mint csak elfogadni a ritmust, a segítséget, és persze felkészültnek lenni, de nagyon könnyen ment. Én magam is aggódtam kicsit, hogy azért egy napi sorozat, az más.

A Mintaapákban a Kamarás Iván által alakított Géza anyósát, Hédit alakítja, míg Mucsi Zoltán az apóst. 

feher-anna-mintaapak
Fotó: TV2

- Az én figurám, Hédi általában egy szűkebb körben mozog, így nekem igazából Mucsi Zoli, Kamarás Iván és a gyerekek voltak az állandó partnereim. Találkoztam másokkal is, de a munkám nagy része velük zajlott. A mi szakmánkban amúgy is természetes a nyitottság, a befogadás, de egy pillanat alatt közösséget éreztem a sorozattal, a munkatársakkal, és egy így is maradt végig. Rendkívül profin dolgoztak.

Szomszédok főszereplő színésznői egykor és ma

A sorozat sikerét mi sem bizonyítja, hogy sokszor fut az ismétlése, valamint hogy a főszereplőket sokan a mai napig sorozatbeli nevükön emlegetik, illetve szólítják meg nagy szeretettel az utcán. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak az évek során a Szomszédok női főszereplői.

Frajt Edit 65 éves lett: ennyit változott a Szomszédok Mágenheim Julija

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük