Farkasházi Réka 16 éves fia jóképű tini lett - Benjámin tehetséges vízilabdázó
Farkasházi Réka legkisebb gyermeke kétéves, a középső 11, míg a legidősebb 16.
Farkasházi Rékát 1998-ban a Barátok közt Kertész Mónikájaként, Vili bácsi és Magdi anyus lányaként ismerte meg az ország. A színésznő 2018-ban feltűnt az RTL Klub A Tanár című sorozatában is, de az utóbbi években már inkább csak színházi darabokban látható, illetve énekesnőként áll a színpadra.
Az első helyen azonban a családja áll: férjével, Sárközy Bencével tavasszal ünnepelték a 25. évfordulójukat, és három gyermeket nevelnek.
Farkasházi Réka fia
A legjobb dolga legkisebb gyermekének, a kétéves Tamarának van: a 2018 júniusában született kislányt körberajongják a testvérei, akik ráadásul elég nagyok ahhoz is, hogy besegítsenek édesanyjuknak, vagy vigyázzanak a kicsire. Tamara 11, Benjámin pedig már 16 éves.
- Legfőképp rajta látjuk, milyen gyorsan telnek az évek. Ezért ha a férjemmel választanunk kell, hogy ketten vagy a gyerekekkel utazunk, mindig velük megyünk. Nemrég a Balatonnál jártunk. Rengeteget kirándultunk, jókat ettünk, esténként pedig, miután Tamara elaludt, négyesben kanasztáztunk. Szeretünk tárgyak helyett élményeket adni egymásnak, ezek rengeteget jelentenek mindannyiunknak - mesélte a 43 éves sztár a Story magazinnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A színésznő lánya nem csak külsőre hasonlít nagyon édesanyjára: Rebeka a Földessy Margit Színitanodába jár, ahova általában édesanyja kíséri el, aki a folyosón várakozik, és nagyon örül, ha beszélgethet 74 éves, bölcs kolléganőjével. Ilyenkor mindig feltöltődik az energiaszintje. Beni a sport szerelmese, vízilabdázik, naponta két edzése van.
- Amíg van lehetőségünk, felváltva hozzuk-visszük őket iskolába, edzésre. Az utazás arra is jó, hogy az adott gyerekkel kettesben töltsünk időt. Úgy kell helytállnom, hogy mindhárom gyermekem és természetesen a férjem is kapjon valós, minőségi figyelmet tőlem. Bármilyen nehéz, ragaszkodom hozzá - árulta el a hetilapnak.
Deutsch Anita és Kinizsi Ottó lányai
A két sztár a Barátok közt forgatása alatt szeretett egymásba. Míg Deutsch Anita 2001-től 2007-ig alakította Szilágyi Andreát a sorozatban, addig Kinizsi Ottó Balassa Imre karakterét öltötte magára 1998-tól 2010-ig. 2004-ben házasodtak össze, két lányuk született, Emma 2005-ben, Hanni 2010-ben.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- barátok közt