Eszenyi Enikő 2 éve hagyta ott a Vígszínházat: megváltozott ő is, az élete is

A Vígszínház-botrány óta visszavonult szülővárosába, de színházcsinálásnak nem fordított hátat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bő két év telt el azóta, hogy Eszenyi Enikő 2020. március 19-én visszavonta a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát, továbbá a teátrumnak is búcsút intett

A döntését azt követően hozta meg, hogy a Víg több volt alkalmazottja beszélt arról, hogy Eszenyi gyakorta élt a verbális erőszak és a nyilvános megalázás eszközével. Ezt olyan ismert színészek, mint Stohl András, Lengyel Tamás, Molnár Áron, Bata Éva, Harkányi Endre, Hevér Gábor, Kerekes József vagy Kovács Patrícia nyilatkozatban írták alá.

Eszenyi Enikő 2022-ben

Eszenyi Enikő a Vígszínház-botránya után eltűnt a rivaldafényből, visszatért szülővárosába, Csengerre, ahol társulatot alapított, fesztiválokat és workshopokat kezdett el szervezni. Az idén augusztus 4. és 14. között megrendezett CSAK! – Csengeri Alkotó Központ rendezvénysorozatára olyan nagy nevek fogadták el a meghívást, mint Dés László, Csányi Sándor vagy Kincses Veronika. 

Januárban Járai Máté kapott hideget-meleget, amiért azt nyilatkozta, hogy örült, hogy együtt dolgozhatott Eszenyivel az általa Kecskeméten megrendezett Cirkuszkirálynő című operettben, sokat tanult tőle. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A Best magazinnak egy neve elhallgatását kérő személy, aki a közelmúltban Eszenyi Enikővel dolgozott, azt mondta, nem tudja, a 61 éves sztár korábban hogyan viselkedett, mert akkor még nem ismerte, de most csak jót tud róla mondani. 

- Azt tudom, hogy most nagyon kedves mindenkivel, és olyan lelkesedéssel áll hozzá mindenhez, hogy az nagyon inspirálóan hat a munkatársaira. 

eszenyi-eniko
Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

- Én úgy látom, hogy nagyon jól érzi magát, szereti, amit csinál, és elégedett a feladataival. Ő a szakmájának egyik legtehetségesebb, legnagyobb alkotója, és rengeteget lehet tőle tanulni. Szóval, ha valaki lehetőséget kap, hogy vele dolgozhasson, és nem merül fel a munka során semmilyen probléma, butaság lenne egy ilyen lehetőséget visszautasítani.

Eszenyi Enikő fogadott lánya

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila 1980-tól 1998-ig voltak házasok, ám kapcsolatukból nem született közös gyermekük, így az örökbefogadás mellett döntöttek. Veronikát ötesztendős korában vették a szárnyaik alá, ugyan hivatalosan nem lettek a gyámjai, aktív résztevőivé váltak az életének.

Ő Eszenyi Enikő 37 éves fogadott lánya: Veronika már édesanya

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila ötéves korában vette szárnyai alá Veronikát.

Elolvasom
Ezt is szeretjük