Ő Eszenyi Enikő 37 éves fogadott lánya: Veronika már édesanya

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila ötéves korában vette szárnyai alá Veronikát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Eszenyi Enikő és Kaszás Attila diákként szeretett egymásba a Színház-és Filmművészeti Egyetem falai között. 1980-tól 1998-ig voltak házasok, ám kapcsolatukból nem született közös gyermekük, így az örökbefogadás mellett döntöttek.

Veronikát ötesztendős korában vették a szárnyaik alá, ugyan hivatalosan nem lettek a gyámjai, aktív résztevőivé váltak az életének: bármelyik intézetbe került az országban, mindig szakítottak arra időt, hogy meglátogassák.

Eszenyi Enikő fogadott lánya, Veronika

Az immár 37 éves Veronika a mai napig szoros kapcsolatot ápol a színésznővel. Az változó, hogy ki keresi fel a másikat, de kéthetente biztosan telefonálnak.

- Jó hallani a hangját. Nagyon sokat köszönhetek neki, ő és Attila mentettek meg az intézettől, amikor még gyerek voltam - mesélte a Story magazinnak.

A takarítóként dolgozó nő már édesanya. 11 éves lányával, Lillával Polgárdin élnek. Az 59 éves művész vele is jó viszonyt ápol, arról sem feledkezik meg, hogy felköszöntse születésnapján. Noha messze laknak egymástól, ez sem gátolja meg őket abban, hogy személyesen találkozzanak.

- Általában mi utazunk fel hozzá Budapestre. Szerencsére az otthonunk közelében van a buszmegálló, először elbuszozunk Székesfehérvárra, ott pedig a fővárosba tartó vonatra szállunk.

- Kiskoromban is rengeteget voltam nála és Attilánál, főleg iskolai szünetekben és karácsonykor.

Rudolf Péter és Eszenyi Enikő közös filmje

A két színészt számos produkcióban láthattuk együtt azelőtt színpadon és a mozivásznon egyaránt, köztük életük első nagyjátékfilmjében, Kovácsi János Cha-cha-chájában is.

Rudolf Péter és Eszenyi Enikő első, közös filmjükben: közel 40 éve így néztek ki

Így festettek az 1981-ben készült Cha-cha-cha című filmben.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük