Emilio lánya zokogott, mint akit kínoznak: apja új külseje nagyon nem tetszett Vivikének
Emiliónak a Sztárban Sztár kedvéért kellett változtatnia 23 éve megszokott külsején, amit a lánya nem viselt jól.
Emiliót több mint két évtizede láthatjuk valamilyen arcszőrzettel, emlékei szerint 23 éve mindig volt szakálla. Az évek során ez nem, csak a kilóinak a száma változott: a 2000-es évek elején 168 kilót nyomott, majd hol leadott valamennyi súlyfelesleget, hol visszahízta a kilókat.
2020-ra azonban tudatos életmódváltással 80 kilótól szabadult meg, és azóta sem hízott meg, ezt a Sztárban Sztár nézői is láthatták, ahogy azt is, hogyan néz ki az énekes simára borotvált arccal.
Emilio leborotválta szakállát
A 45 éves sztár a február 27-i, negyedik adásban kiesett, de előtte még számos felejthetetlen átalakulást mutatott be a TV2 show-műsorának színpadán, így egy héttel korábban Zoltán Erika bőrébe bújt.
Ehhez le kellett borotválnia a szakállát, amit lánya, Vivike egyáltalán nem viselt jól: ahogy egyre simább lett az apja arca, úgy eredtek el egyre inkább a könnyei. Emiliónak a borotválkozást is abba kellett hagynia, hogy megvigasztalja.
- Vivi úgy zokogott, amikor észrevette, hogy Emil a fürdőszobában borotválkozik, mint akit kínoznak! Könyörgött az apjának, hogy ne váljon meg teljesen a szőrzetétől, de nem volt más választás. Aztán megbékélt a helyzettel, az élő adásokban pedig már a stúdióban szurkoltunk a férjemnek - mesélte a Metropolnak Jellinek Tina.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az asszony is elámult, amikor meglátta férjét az új külsővel, de neki tetszett a végeredmény, szerinte a férje sima arccal sokkal fiatalosabb. Azon pedig különösen jól szórakozott, amikor meglátta élete párját nővé átalakítva.
- Amikor megláttam Emilt Zoltán Erikaként sminkben, magas sarkúban, úgy éreztem, a Jóisten ezzel kárpótolt életem minden eddigi bosszúsága miatt. A férjem végre megtudta, milyen érzés nekünk, nőknek nap mint nap az életünk! Vigyáznia kellett, nehogy elkenődjön a sminkje, amit elég hamar megszokott: amikor meg akartam csókolni, elhúzódott, hogy majd a műsor után, különben elkenődik a rúzsa!
Emilio felesége, Tina szőkén
Jellinek Tina 2021 januárjában a pluszkilók után hosszú, fekete hajától is megvált. Amióta long bob fazonúra vágatta a tincseit, úton-útfélen megállítják, hogy megdicsérjék új külsejét. Nem szégyelli a múltjának azon részét sem, amikor még jóval teltebben és szőke hajkoronával élte a mindennapjait.
Felismered Emilio feleségét szőkén? Tina így nézett ki duci tinédzserként
Emilio felesége, Jellinek Tina megmutatta, hogyan nézett ki súlyfelesleggel küszködő, szőkére festett hajú tinédzserként.
ElolvasomCover-fotó: TV2