Dudás Miki a szakításról: „Ivett megcsalt, ráadásul egy közös ismerőssel”
Dudás Miki a közösségi oldalán fakadt ki: szerinte ártatlanul vádolják hűtlenséggel, hisz ő a megcsalt fél.
Ismét Dudás Miki és Szigligeti Ivett szakításáról szólnak a hírek: a sportoló most a közösségi oldalán írta le a saját verzióját a történtekről.
Dudás Miki a szakításról
A sztárpárt a 2020-as Nyerő Párosban ismerhettük meg. Az RTL műsorában kiderült, Dudás Miki nem volt a hűség mintaképe, kislányuk születése után is voltak hullámvölgyeik. 2022 októberében világra jött a kisfiuk, ezért is lepődött meg mindenki, amikor novemberben arról szóltak a pletykák, hogy szakítottak, Dudás Miki elköltözött.
2023-ban már azt olvashattuk, hogy Szigligeti Ivett költözött el az új, közös otthonból a gyerekekkel a szüleihez, az év szeptemberében pedig a világbajnok kajakozó az Instagramon jelentette be: kilenc év és két gyerek után úgy döntöttek, külön utakon folytatják az életüket. Idén januárra minden rendeződött.
- Jelentem, minden rendben köztünk a feleségemmel, szeretjük egymást, és szorosabb a kötelék, mint valaha - mondta Dudás Miki a Hot! magazinnak.
Napokkal ezelőtt ismét a szakításukkal kerültek a hírekbe. Dudás Miki megelégelte, hogy a kommentelők őt tartják a hűtlen félnek, miközben állítása szerint őt csalta meg a párja. Erről az Instagram-oldalán írt.
„Én vagyok a sz*r, ezt kommentelik. Akkor most elárulom, hogy Ivett megcsalt ráadásul egy közös ismerőssel akit nem nevezek nevén de Vecsésen egy autómosó. Kiderült, hogy Ivett nem véletlen jár oda heti 3x autót mosatni. Engem vádol a média megcsalással mikor ártatlan vagyok. Nekem nincs szükségem arra hogy írjanak rólam, nem ebből élek. Úgy látszik sajnos annak akit 10 évig szerettem ez az éltető elem, hogy szerepelni kell. Ki kell rakni idézeteket meg mindent, hogy beszéljenek Rólunk. Én ezt nem szeretném” - áll a 24 óráig elérhető Insta-storyban.
Sorait azzal zárta, ő szerette volna csendben lezárni a kapcsolatukat, de úgy érezte, meg kell védenie magát, mert felháborítja, hogy őt nevezik hűtlen félnek, miközben őt csalta meg a párja.
Pápai Jocit azonnal elhagyta a felesége, amikor bevallotta neki hűtlenségét
Pápai Joci először beszélt arról, hogy házasságuk elején megcsalta a feleségét, aki ezért elhagyta.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció