Dömsödi Gábor a NÉVShowR műsorvezetője volt: 64 évesen 60 ezer forint a havi jövedelme

Dömsödi Gábornak jelenleg nincs munkája, de bízik benne, hogy megválasztják képviselőnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dömsödi Gábor 1983-ban a Magyar Rádió Krónika rovatánál kezdett el dolgozni, majd három évvel később a Magyar Televízió riportere lett. Később vezette a Híradót, 1989-ben szerkesztő-műsorvezetőként elindította Magyarország első autós műsorát, az Autó2-t, de volt a Napközi, a Telemázli és a Főtér című műsorok műsorvezetője is.

2001 őszén indult a Magyar Televízió NÉVShowR című műsora, ami egészen 2010 decemberéig futott a képernyőn Dömsödi Gábor és Hajdú Péter vezetésével. Az előbbi ezt követően politikai pályára lépett. 

Dömsödi Gábor könyvet ír, és indul az előválasztáson

A Nógrád megyei Bokor községben több ciklusban (2003 és 2006, illetve 2011 és 2014 között) a falu független polgármesterének választották meg. 2014-ben Pásztó polgármestere lett, de három évvel ezelőtt nem ő nyert a választáson. A Blikk azt írja, az egykori tévés nehéz helyzetben van, nincs munkája, havi 60 ezer forint a jövedelme. 

Dömsödi Gábor 2003 tavaszán, amikor Bokoron időközi polgármester-választást tartottak.
Dömsödi Gábor 2003 tavaszán, amikor Bokoron időközi polgármester-választást tartottak.
Fotó: MTI/Szabó Sándor

A 64 éves sztár a napilapnak elárulta, hogy a koronavírus-járvány miatt szűnt meg a munkahelye, és csak három hónapig járt neki az álláskeresési járadék, de a feleségének van munkája, és nincs elkeseredve, vannak tervei, hogy a jövőben változzon a helyzete. Így például könyvet ír, ami az első ötven autójáról fog szólni. A kiadáshoz elárverezi régi, gyári állapotú, alig tízezer kilométert futott Trabantját. 

- Hajdan a polgármesteri kampányomhoz a cápaként ismert BMW 635 CSI-t, gyerekkorom kedvenc sportkocsiját bocsátottam árverésre. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Jelenleg azonban az előválasztási kampányára koncentrál, Nógrád megye 1. választókerületében indul.

- Az előválasztás nehezebb lesz, mint a választás. Ha azt megnyerem, akkor jó eséllyel le fogom győzni az ellenfelemet. 

Prokopp Dóra egykor és ma

Prokopp Dóra hatalmas népszerűségre tett szert az 1993-ban indult Szerencsekerék című vetélkedő betűforgató háziasszonyaként. Ezt követően több csatornát is indított, saját műsorai is voltak, az ezredforduló első évei után azonban hátat fordított a média világának. Ma már üzletasszonyként és életművészként mutatkozik be. 

54 éves lett Prokopp Dóra: így néz ki most a Szerencsekerék gyönyörű háziasszonya

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük