Dobos Evelin fülig szerelmes volt sorozatbéli partnerébe: a Keresztanyu színésznője régóta ismeri kollégáját
A Séf meg a többiek sorozatban Dobos Evelin és Jéger Zsombor évődnek egymással, és a való életben is átitatta a kapcsolatukat némi romantika.
Nem éppen kellemes szituáció, ha az ember az egyéjszakás kalandjával találja szemben magát a munkahelyén. A Séf meg a többiek két figurája esetében pont ez a helyzet: Viki és Milán kapcsolata futó légyottal indult, amely után a fiatal szakács durván faképnél hagyta hódítását. A nőről másnap kiderült, hogy jövendőbeli főnöke.
Az RTL Klub új sorozatában Dobos Evelin és Jéger Zsombor bújtak az évődő páros bőrébe. Az ő kapcsolatuk régre nyúlik vissza, gyermekkoruk óta ismerik egymást, szinte együtt nőttek fel.
Dobos Evelin és Jéger Zsombor
Mindketten debreceniek, első szárnybontogatásaik a színészetben is ehhez a városhoz kötődnek. Míg a színésznő balettosként, addig Jéger Zsombor gyerekszínészként szerepelt a debreceni Csokonai Színház egy darabjában.
Dobos Evelin nyolcesztendős kislányként fülig szerelmes volt a két évvel idősebb színészpalántába, ez a rajongás később megfordult. Amikor a gimiben újra összehozta őket az élet, a fiút nyűgözte le iskolatársa.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Távoli csodálatként, plátói szerelemnél több soha nem volt köztük, de végigkövették a másik életét. A gimnázium után egy egyetemre jártak.
- Mindig tudtunk egymásról, hiszen kicsi ez a szakma. Igaz, az elmúlt években nem kerestük kifejezetten egymást, de ha találkoztunk, mindig jól elbeszélgettünk - árulta a Story magazinnakDobos Evelin, aki a csatorna másik sikersorozatában, a Keresztanyuban is játszik.
Amikor Jéger Zsombor megtudta, hogy egykori osztálytársnője lesz a partnere legújabb munkája során, nagyon megörült. Szerinte sokkal könnyebb úgy játszani, ha pontosan tudja, mit gondol róla az, akinek szemébe néz a forgatáson.
Felmerülhet a kérdés, vajon az újratalálkozás beteljesítheti-e köztük az eddig kibontakozatlan románcot. Erre egyértelműen nem a válasz, hiszen a 31 éves színész szíve már régóta foglalt, fél éve él boldog házasságban építész kedvesével.
- Nagyon boldogok vagyunk, és ha mindenki beteljesítette a vágyait, szeretnénk babát a feleségemmel, nagyon vágyunk rá mindketten - árulta el Jéger Zsombor a Hot! magazinnak.
Dobos Evelin átalakulása
Dobos Evelin számára az országos hírnevet az RTL Klub Keresztanyu című sorozata hozta meg, amelyben Harangozó Petrát, Róza mama (Molnár Piroska) imádott unokáját alakítja. A Séf meg a többiekben egy teljesen új arcát mutatja meg, szolid barnából dögös szőke lett.
A Keresztanyu színésznője szolid nőből szőke bombázó lett: Dobos Evelin így néz ki az RTL Klub új sorozatában
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/A Séf meg a többiek
- sztár
- dobos evelin
- jéger zsombor
- a séf meg a többiek
- színész
- színésznő
- rtl klub
- sorozat
- keresztanyu
- sorozatsztár
- Hazai sztár