Deutsch Anita és Rékasi Károly ágyjelenete elsőre kínos volt: Kinizsi Ottó végignézte az egészet
Amikor Kinizsi Ottó első alkalommal rendezte feleségét a Barátok köztben, Deutsch Anitának egy ágyjelenete volt Rékasi Károllyal.
Kinizsi Ottó és Deutsch Anita a Barátok köztnek köszönhetik szerelmüket. Az előbbi Balassa Imit, az utóbbi Szilágyi Andreát alakította évekig. Két együtt töltött év után, 2004-ben házasodtak össze, Emma lányuk 2005-ben, Hanni 2010-ben született meg.
A színész egy idő után átállt a kamera másik oldalára, és előfordult, hogy párját kellett rendeznie: rögtön a legelső alkalommal a színésznőnek Rékasi Károllyal kellett eljátszania egy forró ágyjelenetet, ami elsőre kínosra sikerült.
Deutsch Anita és Rékasi Károly ágyjelenete
- Nem is egy takaró alatti, finom, romantikus jelenet volt, hanem amolyan szenvedélyesen elkapom típusú. Először alig mert egymáshoz érni Anita és Karcsi, hiszen mégiscsak ott álltam a kamera mögött. Mindenkinek olyan kínos volt a helyzet - idézte fel az esetet a 39 éves sztár a Blikknek.
- Kívülről jó hangosan odaszóltam: na, akkor most már nyomjátok rendesen, ne foglalkozzatok azzal, hogy itt vagyok! Karcsi, mindent szabad fogni! - erre mindenki nevetett egy jót, oldódott a feszültség, és végül nagyon jól sikerült a jelenet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kinizsi Ottó a színészet és a rendezés után most egy újabb területen próbálhatja ki magát: a 2021. szeptember 25-től második évadával jelentkező Dancing with the Stars egyik versenyzője lesz. Felesége, Deutsch Anita nem fog féltékenykedni, ha profi partnerével forró táncot lejtenek a színpadon.
- Köztünk nincs féltékenység, én is mondtam Ottónak, nekik most az a dolguk, amikor táncolnak, hogy működjön közöttük a kémia. Mindketten szakmabeliek vagyunk, ezek egyáltalán nem okoznak problémát nekünk - mondta a napilapnak.
A Barátok közt fiatal alapszereplői egykor és ma
Az 1998 októberében elindult Barátok közt fiatal alapszereplőire a mai napig emlékeznek az RTL Klub nézői. Berényi Ákos, Hoffer Misi és Eszter vagy Kertész Géza és Mónika neve hallatán mindenkinek beugrik egy-egy arc. Ha kíváncsi vagy, mennyit változott, és mit csinál ma rajta kívül a Barátok közt induló csapatának több fiatal sztárja, képes összeállításunkban megnézheted.
Berényi Ákos volt a Barátok köztben: ma így néz ki a 42 éves Somorjai Tibor
Nézegess képeket!
Elolvasom- sztár
- kinizsi ottó
- barátok közt
- pikáns
- deutsch anita
- rékasi károly
- sorozat
- sorozatsztár
- vallomás
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!