Ő Détár Enikő 10 évvel fiatalabb párja: 8 év után ezért nem házasodtak össze
Détár Enikő és Péter kapcsolatuk rossz fogadtatása ellenére kitartott egymás mellett, azt azonban már a kezdetek óta tudják, nem állnak oltár elé.
Kicsivel több mint nyolc évvel ezelőtt Détár Enikő életébe bekopogtatott a szerelem. Miután bejelentette, hogy beleszeretett a nála tíz évvel fiatalabb, angoltanárként dolgozó Péterbe, sokan nem rejtették véka alá a nemtetszésüket.
Voltak, akik a korkülönbség miatt nem jósoltak nekik két hétnél többet, mások azért nem hittek a kapcsolatukban, mert úgy gondolták, válásaik után ez csak egy múló fellángolás lesz.
Détár Enikő és párja, Péter
Nem lett igazuk. Hét és fél esztendőnyi együttélés után a legnagyobb harmónia jellemzi a párosukat: a mai napig kézen fogva járnak, és a lehető legjobban kiegészítik egymást. Péter jól tudja kezelni a színésznő pörgős életstílusát, az esetleges akadályokat humorral veszi.
- Arra viszont kínosan ügyelek, hogy ne csak azt mutassam, hogy nálunk mindig süt a nap, és minden percünk boldog. Igenis vannak nehézségek, voltak, és nyilván lesznek olyan időszakok, amikor nehéz összefésülni az életet - magyarázta Détár Enikő a Fókuszban.
Annak idején nem volt könnyű lezárni a házasságát, ugyanakkor visszagondolva tudja, megkönnyebbült, amikor elengedte a foggal-körömmel való ragaszkodást a Disney-mesékbe illő családmodellhez.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sokszor megkapják a kérdést, ha ilyen nyerő párost alkotnak, miért nem házasodnak össze. Détár Enikő már akkor Péter tudomására adta, nem szeretne másodszor oltár elé állni, amikor még csak ismerkedtek egymással.
- Azt éreztem, hogy egyszer megvolt a szép, fehér ruha és a nagy esküvő, de nyilván van bennem egyfajta önvédelem is.
Illetve bennem van annak a félelme is, hogy nem szeretnék még egyszer elválni.
- Nem szeretném még egyszer végigcsinálni mindazt, amivel ez jár - vallotta be a színésznő.
Mozaikcsaládként élik a hétköznapjaikat: a Détár Enikő és Rékasi Károly kapcsolatából született Eszter 33, Zsigmond pedig 20 esztendős. Péter is édesapaként lépett a kapcsolatba, neki két kamasz gyermeke van. A két család közti összecsiszolódással nem volt probléma.
- Enci gyerekei kifejezetten jól nyúltak a témához. Akkor, amikor az enyémek még kiskamaszok voltak, volt annyi megértés, kedvesség és közeledés bennük, hogy minden erőltetés nélkül nagyon befogadóak voltak. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nővérnek és bátynak tekintik őket a gyerekeim - ezt már Péter árulta el a műsorban.
Détár Enikő és Rékasi Károly fia
Rékasi Zsigmond - ahogy a szülei becézik, Zsiga - is örökölte a művészi vénát, de nem lépett a nyomdokaikba. A versírásban mutatkozott meg nála a kreativitása, 14 éves volt, amikor elkezdte papírra vetni a műveit, amiket slam poetry rendezvényeken adott elő.
Détár Enikő és Rékasi Károly ritkán látott fia: a 20 éves Zsigmondból helyes pasi lett
Détár Enikő és Rékasi Károly fia színészcsaládba született, de egy teljesen más utat választott.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Drágám, add az életed!