Czutor Zoli ritka családi fotója: egy szem lányával és fiaival fotózkodott
Czutor Zoltán családi fotóján négy gyermekével látható, csak a legidősebb fia hiányzik róla.
Czutor Zoltán öt gyermek boldog édesapja. A két kicsi harmadik feleségével, a húsz évvel fiatalabb Zsanettel kötött házasságában született, míg a három nagy a második házasságában.
A második feleségével a mai napig jóban van, gyakran ő vigyáz a két kisfiúra, akik az asszonyt Ildi mamának hívják.
Czutor Zoltán gyerekei közös fotón
A Belmondo zenekar frontembere az összeköltözésük után egy évvel, 2011 augusztusában vette feleségül Zsanettet, kilenc hónap múlva megszületett Simon fiuk, 2016-ban pedig Miksa.
A zenész csak ritkán tud együtt lenni mind az öt gyermekével, de a hétvégén néggyel össze tudott állni egy családi fotóra. A képen felesége, Zsani és két kisfiuk, valamint Czutor Zoli egy szem lánya, a az 1995-ben született Szonja és öccse, a 2002-ben világra jött Győző látható. A legidősebb gyermeke, a 1992-ben született Levente hiányzik a képről.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Arra utoljára 2018 karácsonyán volt példa, hogy mind az öt gyermekével egyszerre tudott időt tölteni, ezt a közösségi oldalán akkor ki is posztolta.
- Levente az orvosi egyetemre jár, így valahol továbbviszi azt a vonalat a családban, ami engem biológia-kémia tanárrá tett. Szonja Londonban él, és éppen két művészeti, ruhatervezéssel foglalkozó egyetem között kell döntenie, mind a kettőbe felvették ugyanis. Győző még fiatal, kamasz, de máris olyan verseket ír, hogy mindig megdöbbenek, amikor olvasom őket - mesélte felnőtt gyerekeiről 2019 augusztusában a Blikknek.
Pápai Joci lánya, Hanna
Pápai Joci mai szemmel fiatalon, a húszas évei elején lett édesapa, így a 39 éves sztár ma már egy tinédzser lány és egy kamasz fiú édesapja. Elsőszülött gyermeke, Hanna 2021. január 10-én ünnepelte a 16. születésnapját.
OLVASD EL EZT IS!