Stohl András felesége és mind a 4 gyereke közös címlapfotón: boldog mozaikcsalád
Stohl András és felesége különleges mozaikcsaládot működtetnek.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Stohl András és felesége, Vica számára különleges az idei karácsony, mert ugyan már öt éve együtt vannak, az idei lesz az első, amit nyári esküvőjük után már házaspárként ünnepelnek, emellett a 2020-as ünnepekkor bőven lesz idejük egymásra. 

Többszörös mozaikcsaládot alkotnak, a színésznek az első házasságából két lánya született, akik már felnőttek, míg volt párja, Ancsika egy lánnyal és egy fiúval ajándékozta meg. 

Stohl András gyerekei

Vica szereti már november elején karácsonyi díszbe öltöztetni az otthonukat, amit a férje sem bán, hiszen ő is rajong a karácsonyért és az ünnepi készülődésért - árulták el a Story magazinnak

A színész nehezen viseli, hogy nincsenek színházi előadásai, ugyanakkor örül annak, hogy a rohanás és pörgés helyett van ideje ráhangolódni az ünnepekre, megélni a boldog pillanatokat.

- Harminc éve először töltöm otthon a karácsonyt és a szilvesztert, most először van igazán időm a családra és az elcsendesedésre. Amióta Vicával együtt vagyunk, december 23-án mindig nálunk aludtak a gyerekek. Másnap átmentem hozzájuk az ajándékosztásra, aztán haza Vicához, 25-én pedig a szülőknél volt nagy, családi összejövetel. Onnan azonban mindig el kellett jönnöm, hogy időben beérjek a színházba. 

- Most ez nem így lesz, viszont még fogalmunk sincs, miként lehetünk együtt a vírusfenyegetettség miatt. Mindenesetre most lehetőségem van az eddigieknél is többet foglalkozni a gyerekeimmel - mesélte az 53 éves sztár.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vicának nem volt nehéz beilleszkednie a családba. Lucával és Rebekával mély, baráti a viszonyuk, de ők felnőttként már a saját életüket élik, míg Franciska és Andriska heti két-három alkalommal náluk alszik, a színész szinte naponta megy értük az óvodába, iskolába. Harmonikus mozaikcsaládot alkotnak, de ezért meg is kellett dolgozniuk. 

- Négy korosztály, 28, 23, 12 és 6 évesek, és valaki mindig előretolja a család szekerét, Vica pedig okosan terelgeti a dolgokat. Bármennyivel fiatalabb is, sokkal érettebb nálam. Mindketten sokat olvastunk arról, hogy miként lehet jól működtetni egy mozaikcsaládot, a cél érdekében szakemberhez is fordultam.

Stohl András legidősebb lányával, Lucával együtt dolgozott a Dancing whit the Stars című műsorban.
Stohl András legidősebb lányával, Lucával együtt dolgozott a Dancing whit the Stars című műsorban.
Fotó: TV2

- Senki nem elég okos egyedül, és nem szégyen segítséget kérni. Én megfogadtam a tanácsokat, és meg is lett az eredménye - osztotta meg a hetilap olvasóival Stohl András. 

Közös gyermeket még nem terveznek, mert úgy vélik, Bandika még kicsi, szüksége van a szüleire, és ha kisbabájuk születne, a színész sem a kis Andrissal, sem a kisbabával nem tudna elegendő időt tölteni.

Stohl András legkisebb lánya

Franciska már igazi kis hölgy. Nemcsak külső jegyeiben hasonlít édesapjára, művészi hajlamait is örökölte, már most látszik, hogy mennyire érzékeny és intuitív személyiség. Az állatok szeretete is apukájától ered, szenvedélye a lovaglás, csakúgy mint a színésznek. A képes összeállításban megnézheted, milyen nagy már Stohl András legfiatalabb lánya, Franciska.

Ezt is szeretjük