Bevállalta! Cseke Katinkát zavarba ejtő próba elé állították a sorozat készítői
Cseke Katinka nyaralni ment sorozatbeli férjével, Bodolai Bandival.
Bodolai Bandi és Bodolai Böbe minden évben elmennek a gyerekeikkel együtt nyaralni, nekik köszönhetően a nézők pedig a Jóban Rosszban legfelejthetetlenebb pillanataival gazdagodhatnak.
Ám Cseke Katinka és Tóth Roland számára a látszattal ellentétben korántsem csupa móka és kacagás ez a vakáció - annak ellenére, hogy Harkányban pihentek, Villányban boroztak, Siklóson pedig fürdőztek.
Vidáman zajlott a forgatás
A TV2 népszerű szappanoperájának furcsa párja tavaly egy balatoni motorostalálkozóra látogatott el, az idei forgatás pedig legalább olyan vidám hangulatban zajlott, mint egy évvel ezelőtt.
- Ők szerencsés helyzetben vannak, mert olyan kalandokat tudunk velük eljátszatni, amit egy normális Jóban Rosszban-szereplővel nagyon nehéz lenne - mondta el az Aktívnak Nagy Tamás producer.
A 39 éves színésznő nem titkolta el, hogy számára ezek a felvételek rengeteg megpróbáltatással járnak, kezdve például azzal, hogy vetkőznie kell a kamerák előtt - ezt pedig a mai napig nem sikerült egészen megértenie.
"A sorozat tele van jó testű nőkkel"
- Vagy egy rúdon táncolok, vagy vetkőztetnek éppen, meg is szoktam kérdezni ilyenkor magamtól, hogy ez a sorozat tele van jobbnál jobb testű nőkkel, akkor miért engem vetkőztet a producer - árulta el Cseke Katinka.
Ezzel pedig még egyáltalán nem értek véget a zavaró vagy kevésbé zavaró kellemetlenségek, hiszen, bár egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, ezúttal nem kevés pohár bort kellett meginnia, aminek meg is lett az eredménye.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
- Mivel én nem nagyon iszom alkoholt, és ezt a két-három pohár bort itt meg kellett inni, azt hiszem, hogy én egy kicsit be is rúgtam, talán nem is jó szó ez, inkább spicces lettem - osztotta meg élményeit Bodolai Böbe megformálója.
Fotó: TV2 Sajtószoba