Pokorny Lia és Csányi Sándor fia már 19 éves: a zenész Misi helyes, mint az apja
Pokorny Lia és Csányi Sándor fia először adott interjút. Misi előtt ígéretes jövő áll a zeneiparban.
Amikor 17 évvel ezelőtt Csányi Sándor és Pokorny Lia elváltak, azt a közös döntést hozták, hogy fiukat nem mutatják meg soha a nyilvánosság előtt. Egészen idáig tartották magukat ehhez, az immár 19 éves, érettségi előtt álló Misi életében először adott interjút édesanyjával közösen.
Csányi Misi immár önálló fiatal felnőtt, aki évek óta építi a karrierjét a zeneiparban. 2019-ben csatlakozott a Damara zenekarhoz, a bandával egyre nagyobb sikereket érnek el.
Csányi Sándor és Pokorny Lia fiának zenekara
A Mi ez az egész? című szerzeményükhöz készült videóklipben Pokorny Lia is feltűnik. A kisfilmet ide kattintva tudod megnézni. A banda Facebook-oldalán pedig több műtermi fotó is található a tagokról, ezeket látva nem kérdés, Misi épp olyan sármos, mint az édesapja.
A színésznő a Story magazinnak beszélt arról, gyermeke már az oviban kijelentette, zenész lesz, ha felnő.
- Misi négy éve basszusgitározik a zenekarban, és nem tudom, merre viszi majd az élet, hogy valóban a zene lesz-e a munkája, de ez most annyira összecseng azzal, amiről négyévesen mesélt nekem. Azt gondolom, jó úton jár, hogy megvalósítsa az álmait. Ez tölti ki az életét, ez lobbantja be a kreativitását, és jó látni, hogy a fiamat valami ennyire beszippantja.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Misinek konkrét elképzelései vannak a jövőt illetően. 2023-ban fejezi be a középiskolát, és azt is tudja már, hol szeretne továbbtanulni.
- Érettségi után a Bartók Konzervatóriumba szeretnék felvételizni jazz és basszusgitár szakra, addig pedig a tanulás mellett eljárunk a zenekarral koncertezni. Dalokat is szereztem már, a Damarában jó lehetőség, hogy ebben is kipróbálhatom magam.
Détár Enikő és Rékasi Károly fiának párja
Ha nem is látjuk mindennap szülei közösségi oldalain és a televízióban, Rékasi Zsigmond az utóbbi időben egyre többször mutatta meg magát a nagyközönség előtt. Détár Enikő január 7-én örvendeztette meg a követőit egy közös képükkel, ezúttal extrán különleges felvételt tett közzé: Zsigmonddal és annak barátnőjével pózolt a képen.
Rékasi Károly és Détár Enikő fiának ilyen szép barátnője van: Kittit először mutatta meg
Rékasi Zsigmond édesanyjával és barátnőjével pózolt a színésznő Instagram-oldalán.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Premierajándék - A Thália Színház előadása, Profimedia