Megható fotóval búcsúzott a lánya Bajor Imrétől

A kollégái is megemlékeztek róla

Családja, kollégái és a közönség is gyászolja elhunyt Bajor Imrét.

Megható fotóval búcsúzott Facebook-oldalán édesapjától, a szerda reggel elhunyt Bajor Imrétől a lánya, Lili, aki borítóképét is lecserélte a régi felvételre. "Az eső is Téged sirat Papa! Szeretlek! " - írta a képhez, ami a Meseautó 2000-ben bemutatott remake-jének forgatásán készült, amelyben a színész sokak szerint a leghumorosabb mozifilmes alakítását nyújtotta. 

A gyermek Bajor Lili, Bajor Imre és Molnár Piroska

Bajor Imrénél egy évvel ezelőtt agydaganatot diagnosztizáltak, és amióta az év elején kiderült, halálos kór támadta meg, hozzátartozói, kollégái és a közönség is azért drukkolt, hogy mihamarabb felépüljön. Bajor Imre végül 2014. augusztus 6-án reggel, 57 évesen örökre lehunyta szemét, feladta a rákkal folytatott küzdelmet. Kollégái így emlékeztek rá az RTL Klub Fókusz és a TV2 Mokka című műsorában.

Így búcsúznak a kollégák

"Két héttel ezelőtt találkoztam vele Fülén, és amikor elköszöntünk, akkor reméltem, hogy jobban lesz. Jókedvű volt, bízott abban, hogy egyszercsak valahogy kimászik ebből a dologból" - Koós János.

"Imi egy lovag volt, egy nagyszerű komikus, egy hihetetlen társasági ember, egy nagyszívű, nagylelkű lény. Imádta, ha jókedvűen voltak körülötte. Pár nappal ezelőtt beszéltem vele telefonon, és akkor rögtön egy olyan humoros mondattal kezdte, hogy nevettem" - Hernádi Judit.

"Én senkivel nem tudtam talán olyan jót röhögni, mint vele vagy rajta vagy együtt. Nagyon jól tudtunk együtt humorizálni, szédületesen tehetséges volt, és édes, jószívű, helyes és szeretnivaló srác. A humora pedig verhetetlen volt" - Kern András. 

"Olyan szabadon és bohém módon élt, mint egy művészember, de nem úgy vonult végig az utcán, hozzá odamehetett bárki autogramot kérni vagy beszélgetni vele" - Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője.

"Élmény volt vele játszani. Magától értetődően adta föl a poénokat, csak úgy jött belőle, természetes volt, nem volt abban semmi manír. Az ő egyénisége inspirálta az embert" - Oszvald Marika.

Halálát a TV2 és az RTL Klub is vezető hírként kezelte, de az M1 szerdai híradójában nem számolt be Bajor Imre haláláról, amit így indokoltak

Fotó: Facebook/Bajor Lili

Lead-kép és Facebook-kép: RTL Klub/Sajtóklub

Főkép: RTL Klub Sajtóklub/Bársony Bence.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Az idén már számos magyar legendától kellett örökre búcsút vennünk.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük