Borbás Marcsi 53 évesen vidéki nő lett: kertet művel beszélgetős műsorok helyett
Borbás Marcsi több mint 18 éve az őrségi ház birtokosa, de csak tavaly, a pandémia idején költöztek férjével teljesen Szalafőre.
Borbás Marcsi és férje több mint 18 éve egy őrségi ház birtokosa, amit apránként felújítottak, hogy megőrizzék az épület eredeti stílusát. Tavaly a pandémia idején döntöttek úgy, hogy otthagyják főváros közeli otthonukat, és teljesen Szalafőre költöznek.
Az 53 éves tévés ízig-vérig vidéki asszony lett, aki maga műveli a kertjét, ugyanakkor sokoldalú üzletasszony is, aki műsorokat forgat, és internetes portált vezet.
Borbás Marcsi őrségi élete
Amikor először meglátta a házat az Őrségben, a tulaj már megegyezett egy holland férfival, de az el akarta dózerolni az egész épületet, hogy egy rönkházat húzzon fel, ezért Vili bácsi inkább Borbás Marcsiéknak adta el az ingatlant és a hozzá tartozó kertet, csak meg kellett ígérniük, hogy felújítják.
- A vállalásunkhoz híven, kívül-belül felállványozva, lassan, gyakorlatilag téglánként cseréltük ki a falakat egy erdélyi csapattal. 13 év után aludtunk itt először. Amikor tavaly beütött a pandémia, teljesen ideköltöztünk. A férjem ír, a tölgyfa és almafa alatt van egy-egy asztala és egy pad, ott dolgozik. Most már engem is ideköt a munkám - mondta a Best magazinnak.
- Olyan messzinek tűnik, amikor még beszélgetős műsorokat vagy vetélkedőt vezettem, mintha nem is én lettem volna. Szerintem mindenki így van az életével, ha visszatekint 15-20 évvel korábbra, akkor egy másik embert lát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Gasztroangyal sztárja a pajtából alakíttatta ki a stúdiókonyhát, ahol a Borbás Marcsi szakácskönyve-felvételeket készítik. Az egy.hu internetes oldalán elindította a Kertem című sorozatot, amit szintén a saját kertjében forgat. A település lakói szerinte azért fogadták be őket, mert azt látják, hogy ugyanúgy hajnaltól késő estig dolgozik, mint ők.
Rózsika néni a szomszédban azt szokta nekem mondani: "Maga olyan, mint egy igazi parasztlány, éjjel-nappal a kertben dolgozik".
A szorgos munka eredménye a sok saját termény, sokféle zöldséget és gyümölcsöt takaríthat be, a tavalyiak egészen januárig kitartottak, addig semmilyen zöldséget nem vett. Amikor a forgatásokhoz vásárol be, a helyiektől szerez be mindent.
Borbás Marcsi mesebeli otthona
A műsorvezető szalafői házában a nyugalom és a csend az úr, modern kütyük csak elvétve találhatóak nála. Asztalára kizárólag saját termesztésű növények kerülnek, illetve a ház berendezési stílusa is a régi korok rusztikusságát idézi. Antik kiegészítőkkel és népies holmikkal dekorálja a tereket.
Borbás Marcsi őrségi otthona olyan, mint a mesében: távol esik a világ zajától
Nézegess képeket!
Elolvasom