
Kiírták a magyar sorozat kulcsszereplőjét - Ezért távozik a gyönyörű színésznő, Bogdányi Titanilla
Bogdányi Titanilla három év után távozik a Jóban Rosszban sorozatból.

Bogdányi Titanilla 2017-ben, három évvel ezelőtt csatlakozott a TV2 napi sorozatához. A színésznő most búcsúzik a Jóban Rosszban csapatától és a nézőktől.
Kiírták, az általa alakított Tarnai Tünde a forgatókönyv szerint meghalt, ezért ér véget számára a munka a sorozat forgatásán.
Bogdányi Titanilla távozik a Jóban Rosszban sorozatból
Tarnai Tünde a Csillagkút melletti város alvilági vezetője. Miután szakítottak Fehér Rolanddal (Suhajda Dániel), megőrül, és felrobbantja az irodaházat, emiatt ötven ember meghal. Egy ideig szökésben volt, aztán visszatért Csillagkútra, később Olaszországba ment, ahol koronavírusosan egy kórház intenzív osztályra került. Majdnem sikerült elkapni, de megszökött, a csillagkúti kórházban pedig túszul ejtette az ott dolgozókat. Végül Roland ölte meg.

Szomorú vagyok, hogy így ért véget ez az egész kaland. Nagyon szerettük Danival a mi kis párosunkat, mindig megpróbáltunk egy kis humort is vinni bele. A visszajelzések alapján a nézők is nagyon szerették Tünde és Roland párosát, úgyhogy sajnálom, hogy így ért véget a történetük.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
A 34 éves sztár búcsúvideójában azt mesélte, több emlékezetes jelenete is volt a három év során: az egyik Aliz megölése volt a hídon, egy másik, amikor az egyik ápolót lelökte a tetőről - az utóbbi az előkészületekkel és a kivitelezéssel igazán hollywoodi volt.

- Nagyon jó emberekkel találkoztam, nagyon sokat tanultam, az életem egyik legizgalmasabb három éve volt. És egyben a legfárasztóbb is, de megérte - vallotta be.
A Jóban Rosszban egykori sztárja, Novák Heni Amerikában él
Novák Henit a TV2-n futó Jóban Rosszban sorozatból ismerhette meg a közönség, ő alakította Bakó Lindát egészen 2010-ig, majd úgy döntött, egész életét hátrahagyva Amerikában kezd új életet. Ebben az évben otthagyta a sorozatot, hogy a Nagy Ő című műsorból ismert teniszezővel, Noszály Sándorral új életet kezdjenek a tengerentúlon.