Bíró Icát titokban videózták le öltözködés közben: ordítozás lett a vége
Bíró Ica nagyon meglepődött, amikor meghallotta a kamera zúgó hangját.
Bíró Ica a ’80-as és a ’90-es években fotómodellként és manökenként vált ismertté, számtalan reklámanyagban szerepelt. 66 évesen is kitűnő formában van, sokan megirigyelhetik az alakját.
Több modellhez hasonlóan sajnos ő is belefutott a fotózások alkalmával olyan szakemberekbe, akik ki akarták használni. Erről a Fókusznak beszélt, és fel is elevenített egy kínos esetet a múltból.
Bíró Ica kukkolója
Bíró Ica egyik munkája során egy furcsa fotóssal dolgozott együtt, akinek a kérései alapján már látszódott, hogy nem tiszták a szándékai.
- Volt egyszer egy fotós, aki mindig mondta, hogy vegyem át gyorsan a pirosat a kékre, a kéket fehérre. Az öltözésre volt egy külön szoba, én pedig valahogy leejtettem valamit a földre, ami elgurult. Elindultam, hogy felvegyem, és hallottam, hogy valami zúgott.
Bíró Ica ekkor szembesült azzal, hogy a fotós az engedélye nélkül videófelvételeket készített róla az öltözőben.
- Néztem, hogy mi ez, aztán láttam, hogy egy kamera rám volt végig állítva. Nagyon kiborultam akkor, mert a bikinihez teljesen át kellett öltözni. Kérdeztem tőle, hogy mit képzel mégis, hogy engem vesz, amikor öltözködöm. Nagyon összevesztem vele, ordítoztam is.
Nézd meg, milyen dögös a 70 éves Marcellina!
Marcellina virágzó fürdősapkában és pink fürdőruhában nyűgözte le a kommentelőket.
"Wow" - Az idén 70 éves Marcellina fürdőruhában fantasztikusan néz ki
Marcellina virágzó fürdősapkában és pink fürdőruhában pihente ki az év fáradalmait.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: Facebook/Bíró Ica
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- pataki ági