6 év alatt 4 gyerek: megszületett Besenczi Árpád és felesége kisebbik fia

Megszületett Besenczi Árpád és Nagy Kornélia negyedik gyermeke, aki a Bulcsú nevet kapta.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Besenczi Árpád ötszörös édesapa lett. A Jászai Mari-díjas színész első házasságából született fia, Benedek már nagykorú, az orvosi egyetemre jár.

Második házasságában sorra jöttek a gyermekek, hat év alatt négy csemetéje jött világra, a legkisebb október 30-án látta meg a napvilágot. 

Besenczi Árpád gyermekei

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója 2014 januárjában, egy premierelőadás után ismerkedett meg Nagy Kornéliával, az Echo TV műsorvezetőjével. Három hét ismeretség után megkérte a kezét, három hónappal a megismerkedésük után pedig össze is házasodtak. A menyasszony akkor már várandós volt. 

Kislányuk, Hella 2014 novemberében jött világra, kisfiuk, Zsongor 2016 februárjában, 2017 szeptemberében Liána, 2020. október 30-án pedig Bulcsú, aki 3230 grammal és 53 centivel született.

Nelli a Hot! magazinnak azt mesélte, az első szülésénél sürgősségi császárra volt szükség, majdnem elveszítették a babát, így az orvos a további szüléseknél programozott császárt javasolt. Ez a veszélyeztetett terhesség és később a gyermekek közti kis korkülönbség miatt is indokolt volt. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az elsőnél nem lehettem bent, a másik kettőnél igen, most végigfilmeztem az egész szülést. Elvágtam a köldökzsinórt, és míg Nelli hasát plasztikázták, a pici fiammal kettesben tölthettük élete első fél óráját - árulta el a hetilapnak az 55 éves Besenczi Árpád. 

Amikor hazaér a zalaegerszegi teátrumból keszthelyi házukba, az otthoni teendőkben is segít, amit tud. 

- Ha Árpi otthon van, ő pelenkáz, etet, öltöztet, fürdet. Sose hittem volna, hogy létezik olyan férfi, aki ennyi gyerek mellett is kérés nélkül kiveszi a részét a házimunkából, a kicsik körüli teendőkből. Szerencsés asszony vagyok! - dicsérte férjét Nelli. 

Ákos és gyermekei

Az énekest a felesége, Krisztina négy gyermekkel ajándékozta meg. Fiuk, Márton 1998-ban született, majd három lány érkezett: Anna 2002-ben, Kata 2005-ben, Júlia pedig 2010-ben. Csak ritkán posztol képeket szeretteiről, de egy-egy ünnep vagy különleges élmény kapcsán kitesz fotókat. Képes összeállításunkban megnézheted Ákost és ritkán látott feleségét, valamint fiát és három lányát, mennyit nőttek az elmúlt években. 

Ákos a feleségével és mind a 4 gyerekükkel: ritka családi fotó a nyaralásról

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük