Berki Mazsi vidékre költözött a párjával: hónapok óta együtt élnek

Berki Mazsi maga mögött hagyta Budapestet. Január óta Székesfehérváron kezdtek új életet a kislányával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Berki Mazsi szemfüles Insta-követői már hónapokkal ezelőtt észrevehettek jeleket arra vonatkozóan, hogy az édesanya életében nagy változások történtek. Többször utalt erre a közösségi platformjain korábban, most pedig meg is erősítette a hírt, vidékre költözött a fővárosból.

A tavalyi év tragédiája után megfogadta, magánéletét ezentúl igyekszik teljesen megóvni a nyilvánosságtól. Új párjáról is csak elszórtan nyilatkozott, bár az oldalára tett fel olyan képet, amelyen az üzletember is szerepel, az arcát nem mutatta meg.

Berki Mazsi vidéken

Az elmúlt időszakban Berki Mazsit sokszor látták Székesfehérvár közelében, ez nem véletlen, nem csak azért tartózkodott vidéken, mert kedvese itt él, ő maga is elköltözött Budapestről. 

berkimazsi
Fotó: TV2/Mokka

- Januárban elköltöztünk Budapestről Székesfehérvárra, itt próbálom újjáépíteni és újrakezdeni az életünket. Ez volt az oka annak, hogy Emmácska bölcsődét váltott. Kecskeméti vagyok, kezdünk újra beilleszkedni a vidéki életbe. Bár Fehérvár kisebb, mint a szülővárosom, de nagyon megszerettem, és jól érzem magam itt - újságolta el a Borsnak

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Hozzátette, van az életének még egy olyan része, ami Budapesthez köti, így heti egyszer-kétszer elutazik a fővárosba. 

Párjával, Zoltánnal közös ismerősük azt is elárulta a lapnak, a szerelmesek hónapok óta együtt élnek, figyelnek rá, hogy kellő teret adjanak a másiknak, de az is fontos számukra, hogy sok időt tudjanak kettesben tölteni.

Tudj meg mindent arról, milyen Berki Mazsi és Hódi Pamela viszonya! 

Ilyen most Hódi Pamela viszonya Berki Mazsival, Nati féltestvérének anyukájával és Berki Krisztián anyjával, Júliával, Nati apai nagymamájával.

Hódi Pamela elárulta, milyen a viszonya Mazsival és Berki anyjával

Hódi Pamela szabályokhoz kötötte, hogyan találkozhat Natival Berki Mazsi és lánya Emma, valamint Berki Krisztián anyja.

Elolvasom
Ezt is szeretjük