Az aranyemberben a gyönyörű Tímeát játszotta: a 79 éves Béres Ilona ma is elbűvöl mindenkit
Béres Ilona 20 éves főiskolás volt, amikor Gertler Viktor filmjében, Az aranyemberben levette a lábáról a közönséget.
Jókai Mór Az arany ember című regényét 1872-ben adták ki. Közel száz évvel később készült el a mű filmadaptációja, Az aranyember: Gertler Viktor rendező alkotását 1962-ben mutatták be.
Csorba Andrást, Gobbi Hildát, Pécsi Ildikót, Krencsey Marianne-t és Béres Ilonát láttuk a főszerepekben, utóbbit az emberek napjainkban is az örök Tímeaként emlegetik.
Béres Ilona, az örök Tímea
Mindössze 20 esztendős volt, amikor megkapta a szerepet. A színésznő ekkor még le sem diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Pártos Géza osztályában csak két évvel később végzett. Tímea karaktere olyan hatással volt az emberekre, hogy sokan a figura után adták ezt a keresztnevet a kislányuknak.
- Nagyon haragudtam érte, hiszen ezt a nevet Jókai találta ki. A Timeo Danaos mondásból ered, ebből alkotta meg. A jelentése, hogy „Félek a görögöktől akkor is, ha ajándékot hoznak.” Amikor a nővérem Tímeának nevezte el a kislányát, mondtam: „Te meg vagy őrülve? A félelem szóból ered ez a név!”. Divatos lett, és még mindig vannak Tímeák - emlékezett vissza 2021 júniusában Rónai Egon portréműsorának vendégeként.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Felsorolni is nehéz, Béres Ilonát mennyi érdemmel tüntette ki a szakma. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész színésznőnek azonban soha nem az elismerések voltak fontosak. A közönség szeretetét mindennél többre tartja, úgy gondolja, ez tartósabb, mint bármilyen kitüntetés. A mai napig bárhova megy, odamennek hozzá, és legismertebb szerepeit emlegetik, Az aranyemberről, az Álmodozások koráról és A kőszívű ember fiairól kérdezik.
Sokakban még mindig él az a sztereotípia, hogy a színművészek legnagyobb ellensége az elmúlás. Azt mondja, őt ez egyáltalán nem foglalkoztatja, nem harcol foggal-körömmel az idő vasfoga ellen úgy, mint más pályatársai.
Sajnálom azokat a kolléganőket, akik belebetegednek abba, hogy öregszenek.
- Én azt mondom, az öregség, se nem betegség, se nem szégyen. Megértem, ha valaki varrat, meg botoxol, ha ő így érzi jól magát, de én a világért meg nem csinálnám!
Nem csak hivatását tekintve alakult szerencsésen az élete, a szerelem is megtalálta. Második férjével, Tamással 2022-ben ünneplik, hogy fél évszázada vannak együtt.
- A legjobb barátom a férjem. ’72-ben indult a kapcsolatunk, jövőre leszünk 50 évesek. Ez irgalmatlan nagy ajándék - ezt már az M5 Ez itt a kérdés című műsorának vendégeként árulta el.
A Pál utcai fiúk gyerekszereplője
Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regényét, A Pál utcai fiúkat már többször megfilmesítették, a mai napig mégis Fábri Zoltán 1969-ben bemutatott feldolgozása számít az etalonnak. Jancsó Miklós fia, ifj. Jancsó Miklós is szerepelt a filmben: a ma már operatőrként és Jancsó Nyika néven ismert egykori gyerekszereplő alakította az egyik vörösingest, a fiatalabbik Pásztort.
A Pál utcai fiúk gyerekszereplője volt: most így néz ki a 68 éves Jancsó Nyika
Jancsó Miklós fia, Nyika is szerepelt A Pál utcai fiúk Fábri Zoltán-féle feldolgozásában.
Elolvasom- sztár
- béres ilona
- az aranyember
- színésznő
- retro
- így néz ki most
- így él most
- 70 fölött
- atv
- mtva
- ilyen volt ilyen lett
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!