Benkő László nem adja fel - A rákról vallott az Omega legendás zenésze

Benkő László elvonultan küzd a rákkal, három hónapja tartó kemoterápiás kezelése hamarosan véget ér.

Benkő László rákos
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Benkő László júniusban az ATV-n futó Egyenes beszéd című műsorban jelentette be, hogy rosszindulatú daganattal küzd. Az Omega együttes billentyűse egy véletlennek köszönheti, hogy időben felfedezték a bajt, fia, Balázs szerint édesapja ugyanis nagy hipochonder, tavasszal pedig egészen más okból ment el kivizsgálásra, akkor fedezték fel a foltokat a máján. A diagnózisra azonban ezt követően még heteket kellett várnia, de nem adja fel a harcot.

A 74 éves zenész a világtól elvonultan harcol a betegséggel, feleségével ugyanis Velencén bérelt ki egy házat, ahonnan csak hetente egyszer jár fel Budapestre a kemoterápiás kezelésre, amely lassan három hónapja tart, és augusztus végén fejeződik be. A Kossuth-díjas zenész az elmúlt hetek során rengeteget fogyott, a munkát azonban nem hagyta abba, az Omegával tovább koncertezik, és készül az együttes augusztus 20-i balatoni fellépésére is.

- Amikor Kanadából hazaértünk, felpakoltuk a kutyát, és a feleségemmel együtt úgy határoztunk, hogy elbújunk egy kicsit pihenni, de még itt is sok a dolgom. Kimerít a kezelés, és furcsa, hogy a hangom egy kicsit megváltozott, de nem hagyom el magam. Most is vezetek, elugrottam bevásárolni. Közel vagyunk a fiamhoz, Balázshoz, a Balaton mellől átugranak néha meglátogatni az unokámmal, Andrissal - mesélte Benkő László a Story magazinnak.

- Akármennyire fáj, ez az élet rendje. Születünk és meghalunk. Ez utóbbi nagyon fontos, nem szabad lesöpörni az asztalról. Ehhez persze ezt a bizonyos szép életkort meg kellett érnem. Mert ugyan minden hétvégén három-négy órákat színpadon vagyok, élem a zenészek csodálatos életét, de arról azért nem szabad megfeledkeznem, hogy van egy csodálatos családom, feleségem, két gyerekem, két unokám, nagypapa vagyok, imádom őket - folytatta Benkő, aki elmondása szerint bízik az orvostudományban.

Benkő László fél évig titkolta, hogy megnősült - Szülei ellenezték a házasságot

Nézegess képeket!

Elolvasom

- De nyugodt vagyok, mert az orvostudomány az utóbbi években rengeteget fejlődött. Gimnazista koromban még nem tudták volna azt a fajta rákot gyógyítani, ami nekem van, ma már igen. Népes a baráti köröm, nagy a család, mind a két csapatban szép számmal vannak orvosok, bennük egész életemben megbíztam, amikor beteg voltam, sokszor a legnehezebb helyezetkben is találtak gyógyírt, megoldást. Szerintem ez most is így lesz - nyilatkozta Benkő László.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük