Ma 60 éves Básti Juli - El sem hisszük a fotói alapján

Básti Juli 1957. augusztus 10-én született.

Básti Juli születésnap

Ma ünnepli a kereken hatvanadik születésnapját Básti Juli, az ország egyik legismertebb színésznője. Édesapja Básti Lajos Kossuth-díjas színész, édesanyja Zolnay Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt, így nem meglepő, hogy ő is a színészi pályát választotta. Első férje, Gothár Péter rendező, fiuk, Márton vágóként dolgozik, ő felelt a Tiszta szívvel, az Aranyélet vagy a Víkend című filmek képi világáért. Második férje a színész, rendező Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója.

Básti Juli 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ekkor játszotta élete első filmszerepét is. Számos nemzetközi és hazai díjjal tüntették ki, legutóbb, 2015-ben a Magyar Filmkritikusok Díját nyerte el a legjobb női főszereplőként az Anyám és más futóbolondok a családból című filmben nyújtott alakításáért. Munkásságáért már 1985-ben Jászai Mari-díjjal, 1993-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 

Básti Juli a köztévé Ridikül című műsorában 2017 májusában.
Básti Juli a köztévé Ridikül című műsorában 2017 májusában.
Fotó: MTVA

Fiatalon a szőke szexszimbólumok közé sorolták, szépsége pedig évtizedek múltával sem kopott, pedig nem plasztikáztatott, a színésznő érett nőként vállalja ráncait. 

Két hete azzal a fotóval aratott nagy sikert, melyen közeli barátjával, Kulka Jánossal látható. Több mint négyszáz hozzászólásban dicsérték a két színművész munkásságát és a színésznő időtlen szépségét. 

Annak ellenére, hogy jó géneket örökölt, Básti Juli nem hagyta, hogy beskatulyázzák. A Sztálin menyasszonya című filmben például úgy elcsúfították, hogy rá sem lehet ismerni.

Bacsó Péter 1991-ben bemutatott Sztálin menyasszonya című filmjében Básti Juli volt a címszereplő bolond lány, Paranya - alakításáért kiérdemelte a Magyar Filmkritikusok díját. Úgy elcsúfították, hogy rá sem lehetett ismerni.

Az Üvegtigris 2001-es első és 2006-os második részének köszönhetően a fiatal korosztályban is számos rajongót gyűjtött magának. Oszi bácsi feleségét, Jolit játszotta, aki fűvel-fával - többek között a Rudolf Péter alakította Lalival is - megcsalja hites urát.

Szintén a kétezres évek elejének termése a Valami Amerika, amelyben az Üvegtigrishez hasonlóan kikapós és vicces szerepe volt: Hámorinét alakította, akitől egy kis irodai szexért cserébe akart pénzt kicsikarni testvére készülő filmjéhez Ákos (Szabó Győző), amit a titkárnő zavart meg.

1985-ben mutatták be A vörös grófnő című drámát, amelyben Básti Juli gróf Andrássy Katinkát formálta meg. Olyan legendákkal állt kamerák elé, mint Bács Ferenc (Gróf Károlyi Mihály, Kállai Ferenc (Gróf Andrássy Gyula), Temessy Hédi (Gróf Andrássy Gyuláné) vagy Tolnay Klári (Zseraldi néni).

A magyar HBO saját gyártású sorozatának első és második évadában is felejthetetlen egy kisebb karakterszerepben: ő Léna (Martinovics Dorina) édesanyja.

Fotó: HBO/Vermes Kata

Hangja is jellegzetes: olyan szőke sztárokat szinkronizált, mint Sharon Stone (többek között az Elemi ösztönben), Melanie Griffith, valamint Nicollette Sheridan, a Született feleségek Edie-jének szerepében. Ő adta a magyar hangját az Egy rém rendes család Peggyjének (Katey Sagal) és a Balu kapitány című rajzfilmsorozat Rebecca Cunningham nevű medvéjének.

Femina akták - Méhnyakrák

A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?

Promóció

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük