Bakács Tibor a Megasztár zsűritagja volt - A 60 éves filmkritikus most éhezik
Bakács Tibor úgy érzi, nincs már tovább értelme az életének.
Bakács Tibor Settenkedő nevét akkor ismerte meg a széles nagyközönség, amikor a filmkritikus a 2003-ban indult Megasztár egyik zsűritagja lett. A TV2 tehetségkutatójában három évadon keresztül értékelte a zenei tehetségeket.
2011-ben derékba tört a karrierje, amikor bolti lopáson kapták (egy rúd szalámit tulajdonított el). Ezt követően minden állását elveszítette. Elköltözött Magyarországról, élettársával a Vajdaságban telepedtek le. A rádiózást ugyanakkor nem hagyta abba, időnként szerepelt a Tilos Rádió műsorában egészen 2016 márciusáig, amikor a rádió kuratóriuma felfüggesztette régóta futó műsorát annak sértő hangneme miatt.
Bakács Tibor nem látja értelmét az életének
Idén március közepén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy segélykérő levelet posztolt a Facebook-oldalára, amelyben arról írt, hogy nehéz helyzetbe került, elfogyott a pénze. A felesége pár éve elhagyta, a fiai az asszonynál maradtak, a határ lezárása miatt pedig hétvégente sem láthatja már a gyerekeit.
"A baj az, hogy a nővérem sem akar látni, pedig pár száz méterre vagyunk egymástól. Tőlem fél, amikor a férje orvos, de hát ennyire abszurd világban élünk. Mondtam neki, hogy megörülök az egyedül léttől, de nem tehet róla, hogy nincs benne empátia, így nőtt fel. Mondta, hogy ad kaját, de nem volt kedvem idézni Jézust: nemcsak kenyérrel él az ember. Anyukám, pár éve meghalt, ami azért rossz, mert nagyon szeretett, ez is hiányzik. Mama fia, na" - írta.
A Best magazinnak azt mesélte, több mint két hete önkéntes karanténban van. Olvas, de a filmeket már unja, holott filmkritikus volt, inkább sakkozik. A lakást is kitakarította, ilyen rend és tisztaság még nem volt körülötte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az utóbbi években nagyot fordult vele a világ: a vendéglátóiparban kezdett el dolgozni, legutóbbi munkahelyét, a Szimpla nevű szórakozóhelyet is úgy kitakarította, hogy az ÁNTSZ is csak dicsérni tudta. A koronavírus-járvány aztán ezt a sikerélményt is tönkretette.
Se család, se munka, nincs értelme az életemnek.
Azt mondta a hetilapnak is, amit a posztjában is írt, hogy régóta foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata, de mivel ez olyan bűn, ami alól nincs feloldozás, inkább nem eszik, és várja, mikor lesz vége az életének.
- A példa számomra Simon Weil lesz, aki miután zsidó volt, úgy döntött a háború végén, hogy nem eszik többet, mint a koncentrációs tábor lakói. Hamar éhen halt. Én is ezt a módszert választom. Nem eszem, nem iszom. Már most csont és bőr vagyok - nyilatkozta.
Pierrot egykor és ma
Pierrot mint énekes zeneszerző, dalszövegíró vált országosan ismertté. A 2003-ban indult Megasztárnak két évadon át volt zsűritagja Presser Gáborral, Pély Barnával, Bakács Tiborral és Somával. 2015-ben és 2016-ban A Dal című műsorban vállalt zsűrizést. Élete ma már nem a zene körül forog.
50 éves lett Pierrot - A Megasztár egykori zsűritagja ma így néz ki
Pierrot volt énekes, producer és zsűritag is. Ma már a játékfejlesztésnek él.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető