Baby Gabi a 90-es évek sztárja volt: az énekesnőt ma már nem ismerik fel fiatal kollégái
Baby Gabi az 1996-ban alakult Baby Sisters tagjaként aratott sikereket, majd szólóban folytatta tovább az éneklést.
Ha Szklenár Gabriella nevét nem is ismeri mindenki, Baby Gabiként szinte az egész ország tudja, kiről beszélünk. A ’90-es évek egyik legismertebb lányegyüttesének, az 1996-ban alakult Baby Sistersnek volt a tagja.
A Rád gondolok, Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Szeresd a testem vagy az Állj mellém! című slágereiket sokan a mai napig szeretik.
Baby Gabit nem ismerik fel a fiatal kollégái
A trió 2001-ben közös megegyezéssel oszlott fel. Baby Gabi az együttesben megismert nevével szólókarrierbe kezdett, 2003-ban jelent meg első önálló lemeze Van-e helyem? címmel. Az album első videóklipje, az Őrült szerelem az év nagy slágere lett.
A következő évben jelent meg második lemeze, a Hazudj még nekem, amelyről a Lányi Lalával énekel duett, a Darabokra szakítod a szívemet a 2004-es év egyik legtöbbet játszott hazai rádióslágere lett. Ezt öt újabb album követte, a legutóbbi, a Lírák 2012-ben.
Baby Gabi 2013 szeptemberében férjhez ment, 2016 őszén pedig ikreknek adott életet: Bence és Botond. Az utóbbi években keveset szerepelt, két kisfiát is utoljára 2017 őszén láthattuk, amikor azok egyévesek voltak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 42 éves sztárral pedig legutóbb a Life TV Vacsorakirály című műsorának egyik tavaly novemberi adásában találkozhattak a nézők: akkor a kilencvenes évek és a kétezres évek elejének ismert énekeseivel és énekesnőivel szerepelt, így Bebével (Back II Black), Mohamed Fatimával (Fekete vonat), Miss Beevel (Bestiák) és Ács Bálinttal (Shygys).
Bár interjút ritkán, de - ha a körülmények engedik - koncerteket a mai napig ad, ugyanakkor a Borsnak 2020 novemberében azt nyilatkozta, a fellépések már nem ugyanolyanok, mint régen, egy-egy előtte vagy utána következő kolléga fel sem ismeri.
- Régen örültünk egymásnak, ha együtt koncerteztünk, és megöleltük egymást. Nyilván nem várom el a nagy ölelgetést, de szerintem a fiatalabb előadók közül sokan nincsenek tisztában a múltammal, pedig a szakmában vagyok mind a mai napig - osztotta meg a napilap olvasóival.
A '90-es és a 2000-es évek hazai együtteseinek énekesnői
Kunovics Katinkáért a közönsége 120 kilósan is odavolt, ő mégsem tudott megbékélni a súlyával. 2019-ben tudott véglegesen búcsút mondani a súlyfeleslegnek, összesen 60 kilóval lett könnyebb. Képes összeállításunkban nem csak az ő átalakulását nézheted meg, mutatjuk, mennyire megváltoztak a korszak leghíresebb énekesnői, például Völgyi Zsuzsi vagy Mohamed Fatima is.
Kunovics Katinka a Romantic duci énekesnője volt - 60 kilós fogyása után rá sem ismerni
Nézegess képeket!
Elolvasom