Aradszky László kiköpött mása az unokája - Marci nagyon hasonlít híres nagyapjára
Aradszky László 14 éves unokája, Marci elképesztően hasonlít a néha énekesre.
Több mint tízezren vettek részt a kilencedik alkalommal megrendezett Szenes Iván Emlékkoncerten. A rendezvényt ezúttal még különlegesebbé tette, hogy a neves dalszövegíró-dalszerző idén lett volna 95 éves. A koncert a legendás dalszerző és színdarabíró teljes életútjából nyújtott ízelítőt a közönségnek.
Az eseményen idén is több generáció képviseltette magát, így többek között Korda György, Balázs Klári, Koós Réka és Zalatnay Cini, Nyári Károly és lányai, Kocsis Tibor, Opitz Barbi, az Apostol együttes, továbbá színművészek, Balázs Péter, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Nemcsák Károly és Ivancsics Ilona.
A legfiatalabb generációhoz Aradszky László unokái, a kilencéves Olívia és a 14 éves Marci tartoztak. A 2017 októberében váratlanul elhunyt énekes rendszeres fellépője volt a Szenes Iván-emlékkoncerteknek. Marci híres nagyapja Nem csak a húszéveseké a világ című slágerével lépett színpadra a Szenes Iván Emlékkoncerten.
- Minden évben itt vagyok, de a kis Aradszky egyre jobban hasonlít a nagypapájára. Emlékszem, három esztendeje még együtt énekeltek. Tavaly Koós János még a feleségével állt színpadra. Sajnos egyre többen mennek el - mondta a Blikknek az egyik néző.
Való igaz, Marci, ha akarná, sem tagadhatná le, hogy Aradszky László unokája, annyira az énekes fiatalkori mása.
A hagyományokat követve a koncert részeként átadták a Szenes Iván Művészeti díjakat. Balázs Péter Szenes Iván színdarabjaiban alakított szerepeiért és színigazgatóként a Szenes művek nagy sikerű színpadra állításáért kapta meg a díjat.
Balázs Klári a Szenes Andor és Iván-dalok különleges humorú előadásával és a Szenes-értékek képviselésével, Fekete Péter pedig a Szenes cirkuszi hagyomány feltámasztásával, Szenes Iván hagyományának folytatásával és saját művészi tevékenységével érdemelte ki az elismerést. Koós Réka a fiatal női tehetségnek járó díjat vehette át.
A 9. Szenes Iván Emlékkoncerten a dalszerző lánya, Szenes Andrea azt az örömhírt is bejelenthette, hogy Budapesten, a 8. kerületben hamarosan látogatható lesz a Szenes Iván Slágermúzeum. A három épület együtteséből kialakított helyszín nemcsak múzeumként, hanem könnyűzenei adattárként, kutatóközpontként és élményházként is funkcionál majd.
- Óriási dolog, hogy a múzeum létrejöttével meg tudjuk mutatni az embereknek, hogy hol, milyen környezetben születtek a híres magyar könnyűzene és operett nagyságai. Édesapám dolgozószobájához egy babona is fűződik, miszerint ha valaki betért ebbe a szobába, azzal elkezdtek jó dolgok történni - mondta a legenda lánya.
(Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt)
Bodrogi Gyula unokája, Enikő
Bodrogi Gyulát egy szem fia, Ádám ajándékozta meg unokákkal, akik már tinédzserek: Bence 17, Enikő 14 éves. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép tinédzser lett Bodrogi Enikő.
Bodrogi Gyula unokája gyönyörű tini lett – Fotókon a ritkán látott Enikő
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- benedek miklós
Epres Panni lánya már ilyen nagy - Gyönyörű fotón Benedek Miklós nagypapával
- sztár
- sztárcsemete