Antal Imre karrierje zongoristaként derékba tört: így kötött ki a televízióban

Nézők milliói ismerték a Szeszélyes évszakok című műsor házigazdájaként, Antal Imrének azonban nem ez volt a legnagyobb álma.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Antal Imre nevét a ’80-as évek végén ismerte meg az ország, amikor a Magyar Televízió képernyőjén debütált a Házaspárbaj című műsor házigazdájaként. Az elsöprő sikerű produkció fellendítette karrierjét: vetélkedőket és szilveszteri műsorokat bíztak rá. 

Az ő nevéhez fűződik a hazai televíziózás egyik legátütőbb sikere, a Szeszélyes évszakok. A mára ikonikusnak számító, humoros sorozat egy csapásra lett a nézők kedvence. Epizódjaiban olyan tehetséges színészek csillogtatták meg tudásukat, mint Balázs Péter, Bánsági Ildikó vagy Mikó István.

Antal Imre zongoraművésznek készült

A hatalmas népszerűségnek nem tudott felhőtlenül örülni, hiszen a tévés karrier eredetileg nem is szerepelt az álmai között: zongoraművésznek készült. 

- Az első tragédiája az volt, hogy mindvégig zongoraművésznek készült, csak azért volt televíziós karrierje, mert zeneművészi pályája megszakadt. Egy igazi művészembernek ezt nagy kihívás lehetett feldolgozni - emlékezett vissza rá egykori kollégája, Oltványi Tamás az RTL Klub Reggelijében.

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

A humoristát a kezdetekben még orvosnak szánták a szülei, ám amikor zongoratanárnője felhívta a figyelmüket arra, hogy micsoda kivételes tehetség rejlik fiukban, rögtön a zene felé kezdték el terelgetni.

antal imre MTI foto 1996
Fotó: MTI Fotó

1951-ben végzett a Szegedi Konzervatóriumban, majd pályafutását Budapesten, a Zeneakadémián folytatta, ahonnan egyenes út vezetett a Zeneművészeti Főiskolára. Miután megszerezte a diplomáját 1959-ben, világ körüli turnéra indult. Sikert sikerre halmozott zongoristaként, 1966-ban második helyezést ért el a budapesti Liszt–Bartók Zongoraversenyen.

Egy váratlan ízületi gyulladás a jobb kezében azonban derékba törte a zongorista karrierjét, melynek következtében soha többé nem tudott a billentyűkön játszani.

Szeszélyes évszakok szereplői

A '80-as évek egyik legszórakoztatóbb és legviccesebb televíziós produkciója a Szeszélyes évszakok volt, ami 1981-től 2004-ig futott a köztévén. Számos hazai színész és komikus csillogtathatta meg tudását a műsorban, melynek Antal Imre volt a házigazdája. A '90-es években egy darabig Kudlik Júliával vezette a kabaréműsort.

Ő volt a Szeszélyes évszakok bombázója - Nyertes Zsuzsa 61 évesen is dögös

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük