Ada álomszép menyasszonyi ruhát viselt az esküvőjén – 5 év után ment férjhez Mátéhoz
Pintér Adrienn, vagyis Ada augusztus 8-án házasodott össze párjával, Mátéval.
Pintér Adrienn, vagyis Ada júliusban árulta el, hogy öt év után férjhez megy szerelméhez, Mátéhoz, már az esküvőszervezés véghajrájában vannak. A koronavírus-járvány miatt három hónapig kérdéses volt, megtarthatják-e az esküvőt idén nyáron a tervezett módon.
Végül kisebb módosításokkal augusztus 8-án keltek egybe a templomban, ami után a családdal és a barátokkal ünnepeltek.
Ada esküvője
Körülbelül 50 fővel kevesebben vettek részt az esküvőn, mint ahogy eredetileg tervezték: Ada nagymamája, Máté nagyszülei és pár idősebb vagy betegeskedő meghívott sem tudott jelen lenni, a vendégeknek pedig a templomban maszkokat osztottak, mert zárt térben tartották a ceremóniát, de ezeket leszámítva a nagy nap olyan volt, amilyennek megálmodták – mesélte a műsorvezető a Blikknek.
- Nem volt semmi túltolva, túldíszítve, az egész egyszerű volt, ahogy a ruhám is. Persze, betartottunk hagyományokat, a gyűrűket a templomba például a fiaim hozták be, és a bulin volt menyasszonytánc is, de nem volt klasszikus esküvőnk, sokkal lazább volt, pont olyan, ahogy mi akartuk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ada a Diora Szalon egy hófehér, földig érő menyasszonyi ruháját viselte az esküvőjén, amelyről az Instagram-oldalán több fotót is posztolt.
2015-ben, az RTL II Szelfi című realityműsorában a nézők is nyomon követhették, hogyan alakul Pintér Adrienn és a Németországban dolgozó és élő Máté kapcsolata. Szerelmüket az évekig tartó távkapcsolatban sem kezdte ki, majd a 37 éves sztár tavaly Nürnbergbe költözött, 14 éves ikerfiai is velük élnek, de az esküvőt mindenképpen Budapesten szerették volna megtartani. Nászútra egyelőre nem utaznak, inkább jövőre halasztják.
Nyári Dia esküvője
Nyári Dia és párja, Kovács Dániel 2020. július 16-án, kisfiuk, Zétény második születésnapján fogadtak örök hűséget egymásnak. A 26 éves sztár hét évvel ezelőtt látott meg egy Daalarna ruhát, amit le is mentett a telefonjába. Amikor az első ruhapróbára ment a szalon divattervezőjéhez, pontosan tudta, milyen kreációt szeretne viselni az esküvőjén.
Nyári Dia esküvőjén olyan volt, mint egy hercegnő - Meseszép csipkeruhát viselt a nagy napon
Nyári Dia és Kovács Dániel a kisfiuk második születésnapján házasodtak össze.
Elolvasom