Ezt kevesen tudják A tanú című filmről: a Szomszédok főszereplője is játszott benne
A Filmünnepen megnézheted A tanú című film vágatlan, eddig moziban be nem mutatott változatát is.

a-tanu-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Bacsó Péter 1969-ben rendezett A tanú című filmszatíráját elkészülte után azonnal betiltotta Aczél György. Tíz évig dobozban volt, 1979-ben csak azért mutathatták be, mert külföldön a Betiltott Filmek Fesztiváljára készültek. 

1981-ben a cannes-i filmfesztiválon ugyan nem versenyfilmként, de vetítették, mégpedig olyan nagy sikerrel, hogy azonnal megvásárolta harminckét ország. 

A Tanú szereplője volt a Szomszédok Virág doktora is

A tanú évek során kultfilmmé vált, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé. Az időközben digitálisan felújított alkotásnak most a vágatlan, eddig moziban be nem mutatott változatát is láthatják a nézők a 2021. november 11. és 14. között megrendezett Cinema City Filmünnepen. A mozihálózat a négy nap során a fővárosban és vidéken négy filmet premier előtt, három alkotást premiervetítésen mutat be, összesen pedig több mint 30 film közül választhatnak a mozizni vágyók a normál jegyár kevesebb mint feléért. 

kezdy-gyorgy
Fotó: MTI/Féner Tamás

Aki a moziban megnézi A tanút, azt is kiszúrhatja, hogy abban a Szomszédok egyik főszereplője is játszik. Kézdy György a telenovella 20. epizódjában tűnt fel először és 1988-tól 1999-ig, az utolsó részig alakította Virág(h) doktort, aki Etus (Csűrös Karola) kitartó hódolója volt, a keramikus kezét sokszor megkérte, de az mindig nemet mond. A doktor gégészként többször megvizsgálta a Mágenheim család tagjait, a gyermek Julcsi (Ábel Anita) manduláját ki is vette. 

Érdekes, hogy Kézdy György a harmincas éveiben A tanú című filmben Virág elvtárs egyik „fiát” alakította. Amikor Virág elvtársék egy fekete autóval látogatást tesznek Pelikánéknál, Kézdy az, aki  ÁVO-s katonaként a kabátja alól előrántott golyószóróval szitává szétlövi Pelikánék befőttjeit.

A port.hu oldalon további kilenc olyan érdekességről olvashatsz, amit lehet, hogy nem is tudtál A tanú című filmről.

Szomszédok főszereplő színésznői egykor és ma

A sorozat sikerét mi sem bizonyítja, hogy sokszor fut az ismétlése, valamint hogy a főszereplőket sokan a mai napig sorozatbeli nevükön emlegetik, illetve szólítják meg nagy szeretettel az utcán. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak az évek során a Szomszédok női főszereplői.

Cover-fotó: Pannonia Entertainment Ltd.

Ezt is szeretjük