Hol lehet stabil etetőszéket kapni? Az NFM elmondta, hol talált kevés hibát
Súlyos balesetet okozhatnak az instabil bébiholmik: 1411 terméket ellenőriztek, ebből többet kivontak a forgalomból.

Nem elég stabilak, ezért kilenc veszélyes etetőszékeket és bébikompot vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság. Többségüket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint a gyártók, forgalmazók vissza is hívták a vásárlóktól.
Az ország területén 179 üzletben 1411 etetőszéket, járókát, bébikompot ellenőriztek. A húszféle termékből hat etetőszék és három bébikomp nem felelt meg az előírt követelményeknek, stabilitásuk nem volt megfelelő, oldalra vagy hátrafelé felborulhatnak, a rajtuk megtalálható kisebb rések pedig sérülésveszéllyel járhatnak. A bébikompok terhelhetősége sem volt megfelelő, a lépcsőről való leesés kockázata miatt is balesetveszélyt jelenthetnek.

Veszélyes termékek
Az ellenőrzés során a szakemberek 53 boltban, 181 terméknél tapasztalták a figyelmeztető tájékoztatók és útmutatók teljes vagy részleges hiányát. A fogyasztóvédelmi hatóság kötelezte a vállalkozásokat, hogy a kifogásolt termékeken tüntessék fel a szükséges információkat, mellékeljék a megfelelő használati és kezelési útmutatót. Az elvárások teljesüléséig a problémás típusokat nem árulhatják.
Az NFM szerint a baba-mama boltokban, szaküzletekben ritkábban fordultak elő hiányosságok, ezért a vásárlásnál célszerű ezeket előnyben részesíteni. Az etetőszékeknél és járókáknál a korábbi fogyasztóvédelmi vizsgálatok eredményeihez képest összességében kevesebb kifogásolnivalót találtak a szakemberek.