Vekerdy: aki az iskolában jó, egyáltalán nem biztos, hogy az életben is az lesz

Sokan, szülők és gyerekek egyaránt, gyomorgörccsel néznek az új tanév elébe. Egy újabb szakasz veszi kezdetét, gondolják, amikor a gyereknek meg kell felelni, jól kell teljesíteni, és jó jegyeket kell szerezni. Mert ha nem, a gyerekből nem lesz semmi - hangzik a sokat szajkózott mondat.

Csakhogy érdemes egy pillanatra elgondolkodni, és sorra venni, milyen is a számtalan szabály satujába fogott iskola ma Magyarországon. Valóban csak az lehet-e majd az életben sikeres és boldog, aki ott megfelel. Vekerdy Tamás véleménye elgondolkodtató.

Elvész az iskola lényege, a rácsodálkozás

Milyen a jó iskola Vekerdy szerint? Így fogalmaz:

A jó iskola a rácsodálkozás a világ jelenségeire. Diák és tanár örömmel veszik szemügyre a világ nyilvánvaló titkait. Hová tűnt a mi iskolánkból az öröm? Unalom és szorongás van. Öröm és pozitív érzelmek nélkül nincs hatékony tanulás, ezt az agykutatók régóta tudják - mondta el a Magyar Narancsnak adott júliusi interjújában.

Az elnyomott kíváncsiság és érdeklődés nem jó irány, sőt, hiszen a gyerekek nem a mai világra felkészülten hagyják el az iskolapadot. Nem alkotó szellemű, teremtő kreativitással élő felnőttek lesznek a gyerekekből, sokkal inkább előre, az állam elvárásai szerint élő és gondolkodó felnőttek, viszont nem ez az, amivel a jelenben és jövőben boldogulni lehet.

Vekerdy ezt egy húsdaráló-hasonlattal írja le Belső szabadság című könyvében: a gyereket betöltik az egyik oldalon, és kijön a másikon egy kész, elvárásoknak megfelelő "termék". Pedig az iskolai elvárásoknak megfelelő diák nem feltétlen lesz jó, nem feltétlen áll helyt az életben is. Hiszen, mint a szakértő az imént említett a könyvben írja, nem erre tart a világ, nem erre lesz szükség:

Az elkövetkezendő évtizedekben, mint ezt a Szilícium-völgytől Nyugat-Európáig mindenki hangsúlyozza, a kritikai érzék és a kreativitás lesz a legfontosabb a hatékony tevékenységhez, és ezekre kéne kiképződni ifjúkorban. A mi iskoláinkban ezeket utálják. A kritikai érzék szemtelenségnek minősül, a kreativitást pedig a maga ezerfelé szétfutó (divergens) gondolkodásával figyelmetlenségnek tartják, (...) mert az iskola csak a konvergens gondolkodást szereti: meghatározott útvonalon - sínen - jön a feladat, és ugyanezen az úton küldd vissza az egy lehetséges megoldást - írja a Belső szabadságban.

Ugyanez a probléma, a szögletesre szabott tanítás, a gyerekek művészeti oktatásában is megmutatkozik. A Jól szeretni című könyvben mutat rá a szakértő, hogy hiába a sok zeneiskola, mert ezekben az intézményekben sem az öröm, a kíváncsiság és kreativitás, ami helyet kap. A gyerekek, mint írja, nem élhetnek a szabadsággal, hogy kipróbáljanak több hangszert, és válasszanak maguknak - akár mindig mást kézbe véve -, hogy kiderüljön, melyikben van tehetségük. A mai zeneiskolákba egyszerűen beíratják a gyerekeket, és egy meghatározott hangszeren tanítják, amit, ha szerencsés, megszeret. De nem kizárólag az örömért és szellemi gyarapodásért teszik ezt, ahogyan a művészeti oktatásban fontos lenne, hanem mert bizony a vizsga is közeleg. Öröm helyett ennek is szorongás a vége.

A magyar iskolarendszerben, legyen az zeneiskolai vagy iskolai oktatás, meghatározó probléma Vekerdy szerint, hogy minden az osztályozás körül forog. A tanárok és diákok egyaránt jegyekben gondolkodnak. Ráadásul a tanár, mint egy szubjektív, sok tényezőtől befolyásolt véleményező minősíti a diákot, ami nincs jó hatással, mint a Magyar Narancsnak elmondta:

Kevés szubjektívebb vagy roncsolóbb dolog van egy iskolában az osztályozásnál. Különböző vizsgálatok mutatták ki, hogy hármasról négyesre javítani pokoli nehéz, miközben mindig ötösnek lenni viszonylag könnyű. Számos tényező befolyásolhatja a tanárt: a gyerek hanghordozása, hajszíne, szemszíne, az, amit a pedagógus a szülői háttérről tud. 

Alapvető probléma a magyar iskolarendszerben: a tanterv szentírás

A magyar iskolarendszerben alapprobléma, hogy a tantervet szentírásként kell értelmezni, pedig sok sikeres és boldog országban egész másként közelítik azt meg, így Finnországban is, mint Vekerdy nyilatkozta a Magyar Narancs cikkében:

- A központi tantervnek akkor van értelme, ha nem kötelező, hanem segítség, iránymutatás a pedagógusoknak. Finnországban az alaptantervhez a miniszter egy levelet mellékel, amely úgy szól, hogy "kedves kolléga, nagyon kérem, ezt a tantervet ne tartsa be! Alkalmazza úgy, ahogy a mindenkori helynek, időnek és az egyes gyerekeknek megfelel" - mondja Vekerdy.

Tanulhatnánk tőlük. Vajon elérkezik hazánkba is egyszer a finnhez hasonló hozzáállás? Lesz olyan itthon is, hogy a tanterv lesz a diákokért, és nem fordítva? Ahol a tanár szabadon bánhat a tantervvel, gyerekekre szabva, és a diákoknak nem egyestől ötösig terjed a megítélése?

A mai iskolarendszer kicsit olyan, mintha az emberi kéznek kellene öt ujjat növeszteni, hogy passzoljon egy már kész kesztyűbe. Pedig épp fordítva van: a kesztyű azért lett ötujjas, mert az ember számára úgy használható. Bízzunk benne, hogy lesz még tanár- és gyerekbarát, kellően rugalmas és nem satuként szorító oktatás Magyarországon, ahol a kreativitás és a kritikai érzék értéket jelenthetnek, és nem visszanyesendő vadhajtásokat.

Praktikák szülőktől

Ha kezdődik az iskola, jól jön néhány praktika a hétköznapokra: ezeket szülők osztották meg a neten.

Az idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Belső szabadság; Vekerdy Tamás: Jól szeretni; Magyar Narancs, 2019. július 25. szám.

Képek:  Getty Images; Facebook.com/Dr. Vekerdy Tamás.

• vekerdy tamás
• iskola
• élet
• siker
• Gyerek