Az anyák általában már akkor gyanút fognak, amikor a gyerkőc bágyadtan gubbaszt a kanapén, mint egy ázott-fázott madárka, és sok esetben tényleg az a mondat következik: fáj a torkom.
A közösségbe járó gyerek könnyebben összeszedi a bajt, de elég csak egyszer dzseki nélkül szaladozni az udvaron, meg is lesz az eredménye. A gyerekek ráadásul még rosszabbul viselik a torokfájást, ezért gyors segítség kell.
Otthoni segítség kezdődő torokfájás ellen
Felesleges lenne azonnal a patikába vagy az orvoshoz rohanni. Ha a gyerek nem lázas, és nem sírdogál a rossz közérzet és a fájdalom miatt, lehet adni egy napot a dolognak, hiszen sikerülhet csírájában elfojtani a bajt: kezdődő torokfájásra akár a konyhában is találni fájdalomcsillapító hatású természetes szereket.

A méz antibakteriális tulajdonságának köszönhetően segíthet a torokfájás enyhítésében, ráadásul a kaparó torokra is gyógyír lehet. Kiskanállal, lassan elfogyasztva a leghatásosabb.

A sötét csoki is egy lehetőség a torokfájás csillapítására: a benne lévő teobromin lép működésbe. A finomság kétszeresen hat, mert a hatására fokozódó nyáltermelődés segít a torkot nedvesen tartani, ezáltal ugyancsak csökken a fájdalom.
Fotó: Ekspansio / Getty Images Hungary

A gyömbér vírusölő, antibakteriális hatású, ezért bevethető a torokfájás ellen. Reszelt gyömbérből egy kiskanálnyi mennyiséget elegyítsünk mézzel, így a gyerek is szívesebben fogadja.
Fotó: Wavebreakmedia Ltd / Getty Images Hungary

Az ananász bromelaintartalmának köszönhetően gyulladáscsökkentő, és segít a torokfájás enyhítésében. Lé formájában is hathat, de a felkockázott, friss gyümölcs lehet a legjobb.
Fotó: Anusorn Sutapan / Getty Images Hungary

Egy egyszerű mézes-citromos fekete tea is sokat segíthet, de még jobb lehet a kakukkfűtea, mely baktériumölő, vagy a kamillatea, mely gyulladáscsökkentő hatása révén felveheti a kesztyűt a torokfájással szemben.
Fotó: Lubo Ivanko / Getty Images Hungary

A langyos sós vizes gargarizálás egy régi módszer, aminek ugyancsak érdemes adni egy sanszot torokfájás esetén, ha a gyerek már elég nagy hozzá. Egy pohár vízbe annyi só kerüljön, mintha elsózott levest kóstolnánk.
Fotó: ReggieLavoie / Getty Images Hungary

A fokhagyma a megfázásos betegségek klasszikus ellenszere illóolajai és vírusölő hatása miatt. A gyerekek pirítóson fogyaszthatják szívesebben.

A csirkehúsleves telis-tele minden jóval jó eszköz lehet, ha csírájában elfojtanánk a betegséget. Sótartalma a sós vízhez hasonlóan hat, folyadéktartalma pedig segít "átmosni" a szervezetet és nedvesen tartani a fájó torkot.
Fotó: JimDPhoto / Getty Images Hungary

Plusz egy tipp a fájó torokra: egy puha, meleg sál vagy kendő melegen tartja a torkot, így külsőleg segíthet a baj leküzdésében.