A tanulási nehézségek hátterében nemritkán valamilyen részképességzavar, leginkább diszlexia és diszgráfia áll, ami szerencsére ma már számos módon orvosolható.
A probléma bizony a sztárokat sem kíméli - sokan a mai napig hadilábon állnak az írással-olvasással, vélhetően azért, mert szüleik és tanáraik nem ismerték fel a helyzetet, így a fejlesztés sem kezdődhetett meg. Erőfeszítéseiknek köszönhetően azonban nehezített pályán is szép karriert futottak be. Ismerd meg a celebvilág diszlexiásait és diszgráfiásait, akikről annak idején azt hitték, semmi nem lesz belőlük.

Tom Cruise-nak máig sem sikerült tökéletesen elsajátítani az írás-olvasást. - Be kellett gyakorolnom, hogyan összpontosíthatom a figyelmemet. Ezáltal nagyon vizuálissá váltam, és megtanultam, hogyan hozzak létre mentális képeket, amelyek segítenek az olvasott szöveg megértésében - mondta.

Salma Hayeket semmiben sem akadályozta meg a tanulási zavar - szép karriert mondhat magáénak, bár az utóbbi időben inkább vörös szőnyeges megjelenései, mint filmszerepei kapcsán cikkeznek róla.

Whoopi Goldberg, az Apácashow sztárja sem tudott megbarátkozni a betűkkel, de, mint alakításai is bizonyítják, a forgatókönyveken azért becsülettel átrágja magát, pedig ez nem mindig egyszerű feladat számára.

Orlando Bloomnak rendre gondot okoz forgatókönyvek megértése vagy a szöveg megtanulása. Kiskorában édesanyja azt mondta neki, ha elolvas 50 könyvet, akkor kap egy motort - mivel Bloomnak nem sikerült teljesíteni ezt a feltételt, a motorról is le kellett mondania.

Hasonló problémái voltak Patrick Dempsey-nek is - a helyzet némiképp javult, amikor a Grace klinika sztárja kisiskolás lányával együtt gyakorolt.

Az egykor tanulási zavarokkal küzdő Jamie Oliverből néhány év leforgása alatt lett sztárszakács. 2003-ban a Brit Birodalom rendjének tagjává ütötték.

Harrison Ford, Indiana Jones megtestesítője sem jeleskedett az iskolában írási-olvasási nehézségei miatt.

Chernek saját bevallásai szerint valóságos kínt jelentett iskolába járni - részképességzavarai miatt legfeljebb hallás után sikerült valamit megtanulnia.

A legendás autóversenyző, Jackie Stewart sem volt az a kiköpött mintadiák - és erről valójában nem is tehetett. Az autók nyelvén viszont kiválóan ért.

Keanu Reeves sem volt jó tanuló, ráadásul folyton otthon hagyta a könyveit, és a házi feladatotot is hasonló nagyvonalúsággal kezelte. Sokkal jobban érdekelte a hoki és a színház, a fáma szerint előfordult, hogy miközben gólt lőtt, Shakespeare-t idézte - ami különösen tiszteletre méltó teljesítmény egy részképesség-zavaros gyerkőctől.
Fotók: http://www.celebuzz.com, http://collider.com, http://justjared.buzznet.com,
http://www.pcdesktopwallpaper.com, http://www.celebwallpaper.us, http://www.fuszeraruhaz.hu, http://blogs.knoxnews.com, http://tnrural.com, http://suttonimages.wordpress.com
Minden idők 8 legízléstelenebb játéka
Az ihletetten szárnyaló gyártói fantázia időnként valóságos szörnyszülötteket eredményez.
Képek! Minden idők 6 legízléstelenebb gyerekjátéka: normális, aki kitalálta?
Nézegess képeket!
Elolvasom