Természetes rosszullétűzők kismamáknak: sokaknak beválnak émelygés ellen
Az első hónapokat szinte mindenkinél rosszullétek kísérik.
A rosszullét természetes, egyúttal nem valami kellemes velejárója a terhesség első néhány hónapjának, mely rendszerint reggel, de olykor a nap többi szakában is jelentkezhet, és amelyet többféle módon magyaráznak.
Vannak, akik szerint ez evolúciós pajzs a magzat védelmében, azért, hogy a kismama ne egyen semmi ártót. Mások azt mondják, a hormonok szeszélyes játéka ez is. Akármi is a kiváltója, fontos megtalálni azt a természetes, enyhítő módszert, mely segíthet az émelygés ellen, hiszen a rosszullétek kimerítőek, a gyakori hányás pedig, ha nincs megfelelő folyadék- és tápanyagpótlás, veszélyes is lehet. A sok folyadék, a tudatosabb étkezés alapvetően, a szokásosnál is fontosabb ilyenkor.
A kismamának ezekre kiemelt figyelmet kell fordítania, és, ha rosszullétei már túl gyakoriak, túl intenzívek, fontos kikérnie orvosa véleményét.
Természetes segítség rosszullét ellen
Tapasztalati úton a legkönnyebb megtalálni azt a dolgot, mely segíthet, hiszen minden ember más. Vannak viszont olyan praktikák, melyek már sokaknál beváltak. Ilyenekből válogattunk.
Gyömbér
A gyömbér segíthet az émelygés megszüntetésében, ha vízbe áztatva frissítőt vagy forró vízbe téve teát készít belőle a kismama. A szükséges gyömbérmennyiség egy nagyobb pohár vagy bögre italhoz egy teáskanálnyi, lereszelve.
B6-vitamint tartalmazó ételek
A rosszullétek enyhítésében segíthet a B6-vitamin, így érdemes olyan ételeket enni, melyek ezt bőségesen tartalmazzák. Ilyen például a hal, a banán, a káposzta, a napraforgómag vagy a burgonya. A B-vitamin a babának is fontos, mert szükséges az új sejtek kialakításához - így a kismama két legyet üthet egy csapásra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Citrom
A citrom háromféleképpen is segíthet. Elég lehet egy kiskanálnyi kinyomott citromlevet elszopogatni, de a citromot szénsavmentes ásványvízbe is lehet csepegtetni, majd úgy meginni. Ha a víz hűs - nem jéghideg -, még valószínűbb, hogy az ital segíteni fog. Végül a friss citrom illata önmagában is segíthet. Azt félbevágva egyszerűen csak élvezni kell a felszabaduló illatot, és mélyeket lélegezni.
Keksz, ropi
A keksz vagy a ropi is segíthet a reggeli rosszullétek ellen. Ez önmagában nem is újdonság, ám az talán igen, hogy ezeket érdemes néhány korty víz kíséretében még felkelés előtt elfogyasztani az ágyban. Ily módon a reggel jelentkező hányinger elébe mehet a kismama, mert ez felszívja a gyomorsavat, ami ugyancsak émelygést fokozó lenne.
Nem ehető segítség
A terhességi rosszullét elmulasztására nem ehető, de sokaknak beváló, egyéb trükköket is ki lehet próbálni. Amilyen egyszerűek, olyan hatékonyak is lehetnek.
Friss levegő: ügyelni kell a rendszeres és alapos szellőztetésre. Ha a rosszullét jelentkezik, egy kis levegőzés, néhány mély lélegzet segíthet elmulasztani azt.
Pihenés: a terhesség első szakaszában különösen jellemző, hogy a kismamák fáradékonyabbak, aluszékonyabbak. A szervezet követeléseinek, nincs mese, eleget kell tenni. Ha a kismama nem pihen eleget, a rosszullétek még inkább megviselhetik, és hamarabb is jelentkezhet egy-egy szédülés, rosszullét, ha a szervezet ki van merülve. A több pihenés tehát ugyancsak segíthet átvészelni a nehezebb időszakot.
Képek: Getty Images.